Jézus új barátai – Görögkatolikus elsőáldozás Budapesten

Hazai – 2018. május 8., kedd | 12:19

Az elsőáldozókat ünnepelték május 6-án Budapesten, a Fő utcai görögkatolikus templomban. Kilenc gyermek lehet ezentúl mindennap részese annak a titoknak, melyet Krisztus bízott ránk az Eucharisztiában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Budapesten, a Fő utcai görögkatolikus templomban hosszas készülődés, tanulás és sikeres vizsga után a gyermekek először gyóntak és áldoztak – elköteleződve a görögkatolikus Egyház mellett –, Kocsis Tamás atya vezetésével.

A Makláry Ákos parókus által celebrált szertartáson Kocsis Tamás atya prédikált, aki az Urunk színeváltozásáról szóló bibliai részlethez kapcsolta ezt az ünnepet.

Hiszen – mint mondta – „színében és fényében e két ünnep hasonló: ahogyan Jézus kiválasztotta tanítványait, azonmód választotta ki ezeket a gyermekeket is, s most ünnepi módon találkozhatnak új barátjukkal, Jézussal. Az Eucharisztia misztériumának megértéséhez és befogadásához gyermeki szívre és lelkületre van szükség.”

Ezek a gyermekek is megérezhetik a táborhegyi élményt, s hogy mai ragyogásuk és jelenlétük ünnep a közösségnek. Így a tanítványokkal együtt mondhatják: Uram, jó nekünk itt lenni. Innen, akárcsak a Tábor hegyéről, Isten ajándékával térnek vissza a hétköznapokba.

Ezek az ajándékok elkísérik őket egy életre: a krisztusi tanítások, a közösség, ahol a szeretetet megélhetik és Jézus barátsága – hangzott el Kocsis Tamás beszédében, melyben e három ajándék megőrzésére intette a kilenc elsőáldozót.

A szertartás végén a szülők kezüket a gyermek fejére helyezve anyai és atyai áldásukat adták elsőáldozó fiúkra vagy lányukra. Ezt követően az elsőáldozók egy-egy szál virággal köszöntötték az édesanyákat.

A budapesti Fő utcai görögkatolikus templomban jövő vasárnap, május 13-án tartják a Szent Flórián-templom születésnapját, búcsúünnepét.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria