Jubiláns házaspárok találkozója a szombathelyi székesegyházban

Hazai – 2016. június 27., hétfő | 12:46

A szombathelyi székesegyházban idén négyszázkilencvennégy pár ünnepelte a házassági évfordulóját. Az ünnepi szentmisét Veres András püspök celebrálta.

A család évében, 2011-ben merült fel a gondolat, hogy Szombathelyen szentmise keretében köszöntsék a házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat. Azóta már hagyománnyá vált ez a kezdeményezés. Akik az első találkozón részt vettek, öt év elteltével újra jelen voltak az ünnepen.

Szentbeszédében Veres András püspök, egyházmegyei kormányzó hangsúlyozta: a jelenlévők példát mutatnak minden ember számára. A házassági elköteleződés társadalomtól és kultúrától független, mélyen gyökerezik az emberi természetben. Az elköteleződés szándéka olyannyira erős bennünk, hogy azt semmi sem képes felülírni. Az ember vágyik arra, hogy tartozzon valakihez, szeressen és szeretve legyen. Ezért mondhatjuk, hogy házasság nélkül elképzelhetetlen a családi élet. Életre szólóan elkötelezetteknek kell lenniük azoknak a férfiaknak és nőknek, akik gyermekeknek akarnak életet adni. Minden más próbálkozás gyenge kísérlet csupán, amely előbb vagy utóbb biztosan megbukik.

A szentbeszéd után a jubilánsok megerősítették esküvőn tett fogadalmukat, majd a püspök megáldotta őket. A párok emléklapot és lakatot kaptak a főpásztortól az életükben oly fontos esemény alkalmából. Az előbbi otthon idézi majd fel a jeles napot, az utóbbi pedig a szombathelyi látogatások alkalmával. Hagyomány ugyanis, hogy a házaspárok a fogadalmukat jelképező lakatot a székesegyház melletti átjáró kerítésén helyezik el. Így amikor erre járnak, bármikor vethetnek rá egy pillantást.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria