Kapcsolódj be te is! – Szociális érzékenyítő tábor Mórahalmon

Hazai – 2019. február 28., csütörtök | 10:29

Hatodik alkalommal rendeznek szociális érzékenyítő tábort február 25. és március 2. között a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskoláiba járó tizedikes-tizenegyedikes diákoknak, „Kapcsolódj be te is!” címmel. A Mórahalmon zajló program szervezői és résztvevői nyilatkoztak a szegedi megnyitón.

Idén huszonegy diák vesz részt a hétfőtől szombatig tartó „Kapcsolódj be te is!” szociális érzékenyítő táborban, amelynek megnyitóját február 25-én, hétfőn tartották Szegeden, a Dugonics téri Katolikus Ház dísztermében.

Polyák Eszter, a ház munkatársa, önkéntese, a tábor szervezője köszöntötte a diákokat, majd átadta a szót az egyik ötletgazdának, Kondé Lajos pasztorális helynöknek, a szegedi dóm plébánosának. „Így telik az idő? Ez már a hatodik tábor? Akkor még mi is fiatalabbak voltunk.” Komolyra fordítva a szót a plébános kiemelte: a problémákra megoldásokat kell találnunk, de ismerni kell azt is, mi van a dolgok mögött, mi van az ember múltjában, és milyen sebeket hordoz. „A következő napokban megtanultok a dolgok mögé nézni” – mondta Kondé atya.

Öröm látni, hogy az első generáció szervezi a mostani programot – mondta Szarvas Eszter, a ház vezetője.

A hatnapos bentlakásos táborban a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskoláinak tizedikes-tizenegyedikes diákjai a mai hazai szociális problémákról hallhatnak. A témákat az adott területen dolgozó szakemberek ismertetik interaktív előadások keretében; a fiatalok személyes tapasztalatokat is szerezhetnek intézménylátogatásokon. Az idei érzékenyítő hét témái többek között a szegénység, a fogyatékkal élők, a kisebbségek, a cigányság, a drogfogyasztás és az idősgondozás.

Medgyesi Csanád, a váci Karolina Katolikus Iskola tizedikes diákja elmondta: számára nagy lehetőséget jelent a tábor abban, hogy új embereket ismerjen meg és segíthessen másokon. A temesvári Bartók Béla-líceumból érkezett Paduraru Szilvia, aki iskolatársaitól hallott a táborról, elmondta: „Megéri, és nekem való. Hagyom magam meglepni, de úgy érzem, már most sokkal gazdagodtam.”

A megnyitóünnepség után a fiatalok buszra szálltak, és a rendezvénysorozatnak helyet adó mórahalmi Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolában zárták a napot.

Forrás: Délmagyar.hu; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Kuklis István/Délmagyar.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria