Karácsonyi gyűjtést szervezett egy kereskedőház

Hazai – 2016. december 7., szerda | 11:40

Összesen több mint egy tonna ruhaneműt, játékot és tartós élelmiszert gyűjtöttek az Abroncs Kereskedőház munkatársai az elmúlt négy hétben. Az adományt a cég vezetői a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak adták át, a karitatív szervezet pedig nehéz sorsú családok közt osztja szét.

Első alkalommal szervezett adománygyűjtést nehéz sorsú családok számára az Abroncs Kereskedőház. A hagyományteremtő kezdeményezéshez a cég több mint száz munkatársa csatlakozott, és novemberben összesen egytonnányi felnőtt- és gyermekruhát, könyvet, játékot, valamint tartós élelmiszert ajánlottak fel – mondta Penziás Réka HR- és kommunikációs igazgató.

Kollégáinkkal összefogva mi is talán egy picit szebbé tudjuk tenni néhány család karácsonyát. A felajánlást a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül szeretnénk eljuttatni oda, ahol igazán nagy szükség van rá – tette hozzá.

Romhányi Tamás, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője elmondta: az ország egész területén több tízezer nehéz sorsú család számít a segítségükre. „A beérkezett adományokat a raktárainkban átválogatjuk, csak jó állapotú ruhaneműt, hibátlan játékot adunk tovább a rászorulóknak. Karácsony előtt több mint harmincezer ajándékcsomagot készítünk, melyeket sokgyermekes családoknak, egyedül élő időseknek, fogyatékkal élő és hajléktalan embereknek juttatunk el.”

Forrás és fotó: Abroncs Kereskedőház

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria