Karitatív szervezeteket tüntettek ki a menekültválság idején végzett munkájuk elismeréseként

Hazai – 2016. szeptember 27., kedd | 19:12

Hat karitatív szervezet képviselője vehetett át miniszteri elismerő oklevelet Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárától és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkártól szeptember 27-én, kedden Budapesten.

Magyarország humanitárius mércével is megméretődött, hiszen a határokon dolgozó karitatív szervezetek komoly segítséget nyújtottak a migránsválságban – mondta Rétvári Bence. Közölte: a kormány álláspontja egyértelmű, ott kell segíteni, ahol arra szükség van.

Rétvári Bence felidézte, hogy tavaly nyáron már nagyon sokan keltek útra, érték el Magyarország határait, és ezeknek az embereknek nyújtottak nagy segítséget a karitatív szervezetek humánus módon, a lehetőségekhez képest emberi körülményeket teremtve.

A politikus úgy fogalmazott: Magyarország álláspontja, hogy inkább hálót kell adni ezeknek az embereknek a szülőföldjükön, mint halat itt, Európában, hiszen a végleges megoldás csak az lehet, hogy mindenkinek a szülőföldjén adnak boldogulást.

Jelezte, Magyarország mindig kész lesz arra, hogy azoknak az embereknek, akik szükséget szenvednek, a szülőföldjükön nyújtson segítséget.

Az államtitkár kiemelte, jó volt a kormány együttműködése a karitatív szervezetekkel, és egyben reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés a jövőben is meglesz.

Rétvári Bence kitért arra, hogy az ökumenikus segélyszervezet delegációja kedden indul Irakba, és a magyar felajánlás révén fog ott segíteni. Az úgynevezett, Madad alap a szíriai krízisben hivatott segíteni, és ebbe az alapba Magyarország hárommillió eurós felajánlást tett. Ez is jelzi, tette hozzá, hogy Magyarország igyekszik humanitárius téren is kivenni a részét a nemzetközi feladatokból.

Soltész Miklós arról beszélt, hogy tavaly több százezer ember haladt át Magyarországon, és jó döntés volt a segítséget a határokhoz vinni.

Az államtitkár felidézte: a humanitárius szervezetek tagjai, önkéntesei nehéz munkát vállaltak a segítéssel és nem egyszer minden jó szándék ellenére agresszióval találták szembe magukat.

Soltész Miklós ismertetése szerint a karitatív szervezeteken keresztül Magyarország négy országban – Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában – nyújtott segítséget, és a hatóságokkal is példaértékű volt az együttműködésük. Több ezer önkéntes több mint harminc helyszínen segített, több száz tonna élelmiszert osztottak szét, több száz gyermek krízisellátását oldották meg.

Közölte: a magyar kormányt óriási dilemma elé állította a tavaly indult menekültáradat, hiszen egyfelől a határ megvédése mellett döntött, másrészt segített a bajbajutottakon, elesetteken.

Hozzátette, a kormány 450 millió forintos támogatást nyújtott a karitatív szervezeteknek a múlt év második felében és az idén. Kiemelte: ezt az összeget a humanitárius szervezetek által végzett munka megsokszorozta.

A két államtitkár miniszteri elismerő oklevelet adott át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat képviselőjének.

Oklevelet vehetett át a Katolikus Karitász szentgotthárdi csoportja és Vadász Bálint, a Karitász országos központja munkatársának a menekültügyi és migrációs válság kezelésében nyújtott áldozatos munkájának elismeréseként. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat két munkatársa, Dr. Csikós Gabriella, a szervezet önkéntes orvosa és Barta Edit, a szegedi hajléktalan-ellátó központ munkatársa is kitüntertésben részesült.

Forrás: MTI

Fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria