Kecelen tartották a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hittanos olimpiáját

Hazai – 2018. október 9., kedd | 12:42

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda munkatársainak közreműködésével, az intézmény vendégszeretetét élvezve, több mint kétszázötven hittanos tanuló vett részt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye sportversenyének döntőjében.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Két korcsoportban, négy sportágban nevezhettek az esperesi kerületi fordulók győztes csapatai. Az idei év versenyszámai mindkét kategóriában a labdarúgás, a kapitánylabda, az asztalitenisz és a sakk voltak.

A sportnapot – mely az Egyházmegyei Kateketikai Bizottság szervezésében; Pap József diakónus, EKB-elnök irányításával és az iskola énekkarának közreműködésével valósult meg – szentmisével kezdték, melyet Bábel Balázs érsek mutatott be. A főpásztor felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a nemes versengésben figyeljenek egymásra, a sportszerű játékra; az aradi vértanúk emléknapján arra buzdított: emlékezzünk arra, hogy a hősök példát mutattak a hazaszeretetre.

A versenyeket négy helyszínen rendezték meg: az iskolán kívül a városi sportcsarnokban, illetve a városi könyvtár és művelődési ház nagytermében.

A közös ebédet követően a városi sportcsarnokban sorakoztak fel az esperesi kerületeket képviselő sportolók eredményhirdetésre, papok, hitoktatók és pedagógusok kíséretében. A sikeres napért hálát adva közös imádsággal zárták a programot a diákok.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 2018. évi sportversenyén dobogós helyezést elért csapatok és egyéni versenyzők nevét ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Parázsközpont.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria