Kettős jubileumot ünnepelt Szathmáry Béla parókus Alsóregmecen

Hazai – 2017. augusztus 2., szerda | 18:00

Szathmáry Béla, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóregmec község parókusa július 30-án szolgálati helyén ünnepelte pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját. A szertartás ünnepi szónoka Orosz Atanáz miskolci püspök volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szathmáry Béla azokkal együtt ünnepelt, akik életében meghatározó szerepet töltöttek és töltenek be; népes családjával, pályatársaival és paptestvéreivel, az alsóregmeci és környékbeli parókiákról érkező hívekkel, barátokkal. A parókus hálával emlékezett azokra is, akik már személyesen nem lehettek jelen az ünnepen. Jubileumi papi jelmondata összegzése ötven éve tartó szolgálatának: „Áldott az Isten, ki meg nem vetette imádságomat és el nem vette el tőlem az ő irgalmát!”

„Szathmáry Béla hálaadásával is az Emberszeretőhöz fordul, akit a pap leginkább képviselni akar, valahányszor Isten irgalmából részesíti a hozzá fordulókat” – mondta ünnepi homíliájában Orosz Atanáz püspök, aki a 65. zsoltár jubiláns által idézett kezdősorai után a további részeket is felidézte, miközben méltatta az ünnepelt papi szolgálatát és áldást kért további munkájára.

A liturgia végén a főpásztor áldást adott a parókus házasságára is, mivel Szathmáry Béla és neje, Szabó Julianna augusztus 5-én aranylakodalmát fogja ünnepelni. Az ötven év alatt nemegyszer a feleség és a család adta azt a hátteret, ahonnan a lelkipásztor erőt merített a folytatáshoz.

Az alsóregmeciek nevében Laczkó Pál polgármester köszöntötte az aranymisést és feleségét, méltatva a falu és a parókia fejlődésében játszott szerepüket.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria