Kocsis Fülöp vezetett lelkigyakorlatot a Boldog Ceferino Roma Missziónak Esztergomban

Hazai – 2018. március 26., hétfő | 14:38

Kocsis Fülöp érsek, metropolita tartott lelkidélutánt a Boldog Ceferino Roma Misszió közösségének március 23-án Esztergomban. Szerkesztőségünket Tóth László állandó diakónus tájékoztatta az eseményről.

Michels Antal plébániai kormányzó megnyitó köszöntésében annak jelentőségére mutatott rá, hogy a keleti országrész nehézségeit, szegénységét, gondjait és az ottani roma embereket ismerő érsek tartja az elmélkedéseket.

A Fogadalmi Szűz Mária bemutatása (szegényházi) kápolna padsoraiban helyet foglaló mintegy hatvan résztvevőt mélyen megérintette Kocsis Fülöp előadása és személyének közvetlensége. A délután során két előadás hangzott el, majd kiscsoportos beszélgetések következtek, illetve gyónásra és lelkibeszélgetésre is volt lehetőség.

A jelenlévők majd mindegyike arról számolt be, hogy konkrét felismeréseket és szándékokat adott számára a lelkigyakorlat a lelkiéletben és az istenkapcsolatban.

A lelkinapot liturgia zárta, melyet Kocsis Fülöp celebrált. Az ezt követő esti asztalközösségben a helyi görögkatolikus hívek közül is sokan részt vettek.

Fotó: Tóth László állandó diakónus

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria