Megújult a szombathelyi II. János Pál-kollégium kápolnája

Hazai – 2018. október 18., csütörtök | 9:35

A II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium átalakítása során megújult az intézmény kápolnája is. Az imatermet október 9-én este áldotta meg Székely János szombathelyi megyéspüspök.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

„A szakkollégium életében eljött az a várva várt pillanat, hogy saját kápolnával büszkélkedhetünk. Egy olyan helyiséggel, ahol mi, kollégisták erőt meríthetünk mindennapjainkhoz. A csend helye, ahol Istenhez fordulva választ kaphatunk életünk nagy kérdéseire. Ide betérhetünk egy hosszú, fárasztó nap után kicsit megpihenni, megnyugodni” – írta az október 9-i eseményről készült összefoglalójában Szabó Réka szakkollégista.

Székely János püspök a kápolna megáldásakor elhangzott beszédében így fogalmazott: a kollégium újabb taggal bővült, a negyvenharmadik kollégista maga Jézus Krisztus. Ő az, aki mindannyiunkat vár egy kis beszélgetésre, aki nem erőlteti magát senkire, mégis mindig rendelkezésünkre áll. Az intézmény névadója, II. János Pál pápa is kápolnalátogatással zárta minden napját, így tudott erőt meríteni, mindennap helytállni és példaértékű életet élni. A kollégisták is megkapták ezt a lehetőséget, hogy jobb, teljesebb emberré váljanak a napi imádság által – mondta a főpásztor.

„Törekszünk arra, hogy ez a kápolna legyen a kollégium közösségi életének központja, ahol egy-egy esti ima által összegyűlhetünk, és együtt adhatunk hálát azért a sok jóért, amiben részesültünk a nap folyamán” – zárta beszámolóját Szabó Réka.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Gerencsér Bence

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria