Konferenciát tartottak a gyulai felsőoktatás napján

Hazai – 2018. február 5., hétfő | 18:52

A gyulai felsőoktatás napján, a huszonöt éve működő gyulai főiskolát és a helyi felsőoktatás újjászületésének első évfordulóját ünnepelve, január 31-én konferenciát szerveztek a város polgármesteri hivatalának dísztermében.

Huszonöt éves a gyulai felsőoktatás, a szegedi egyházi felsőoktatási intézmény tíz éve vette fel Gál Ferenc nevét, január 31. Bosco Szent Jánosnak, a nevelés és az oktatás patrónusának emléknapja is. Mindezen évfordulók alkalmából tartottak konferenciát Gyulán.

A rendezvény kezdetén Görgényi Ernő polgármester ismertette, hogy a gyulai oktatási rendszer több évszázad alatt alakult ki; valószínűleg már a 14. században is működött iskola a településen. Részletesen szólt a város oktatástörténetének legfontosabb eseményeiről, majd elmondta: a 20. századot a helyi iskolák építése, fejlődése jellemezte; az intézményrendszer a főiskola létrejöttével vált teljessé. Kitért a strukturált tudás és gondolkodás, az alkotó szellemiség, valamint a valódi értelmiség települések életében betöltött kiemelkedő szerepére. Kifejezte: reményei szerint a Gál Ferenc Főiskola gyulai feladatvállalása hosszú évtizedekre biztosítja a helyi felsőoktatás jövőjét.

Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora emlékeztetett: a szegedi egyházi felsőoktatási intézmény egy éve, 2017. január 31-én vette át Gyula városának egyetlen felsőoktatási intézményét, majd szervezte azt főiskolai karrá. „Minderre mint egy újabb, a társadalmat szolgáló lehetőségre tekintünk” – fogalmazott.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök többek között arról szólt, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szeged mellett Szarvason pedagógiai, Gyulán egészségügyi és szociális, Mezőtúron mezőgazdasági képzést működtet. Elmondta, hogy e napokban veszik át a békéscsabai gazdasági kart. Ennek kapcsán hangsúlyozta: feladatot vesznek át, szolgálatot látnak el.

Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott emlékeztetett, hogy a kilencvenes évek elején a helyi közösségekért tenni akaró embereknek köszönhetően indult el a felsőoktatás Gyulán. Hozzátette: a kormányhivatal stratégiai partnerségre törekszik a felsőoktatás szereplőivel.

Azokban a városokban, ahol az oktatás a bölcsődétől a felsőoktatásig működik, élénkebb társadalmi élet zajlik – hangsúlyozta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Beszédében kiemelte: a Katolikus Egyház szerepvállalása nélkül gyakorlatilag nem működött oktatás hazánkban. Hozzátette: a Gál Ferenc Főiskola minden intézményének jó gazdája.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye; Beol.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria