Korlátaink felszabadítanak? – egy pszichológus és egy pap beszélgetése

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szabadság és a vallási törvények között konfliktus van, azaz hogy miként tudunk szabadok lenni belül, ha a törvények mint korlátok jelennek meg számunkra. Úgy tűnhet, hogy ezek kizárják egymást – vetette fel a beszélgetés egyik alapkérdését Béri Renátó. – Egy pszichológus láthatja az emberi szabadság lelki vetületét, érzelmi oldalát, a szabad akarat és a keretek egymásnak feszülését az ember érzelmi világában, és tudhatja, hogy ezt a belső feszültséget hogyan lehet helyesen feloldani. A keretek ugyanis valójában a szabadságért vannak, azért, hogy helyesen használjuk azt, hiszen megtanulhatunk belsőleg szabadok lenni úgy is, ha külső szabadságunkat korlátozzák a körülmények; ez még egy börtöncellán belül is megtörténhet. Lehetnek ezek a keretek akár az adottságaink, akár a környezetünk, a munkatársaink, az életkörülményeink, rendszerek, melyeknek a részei vagyunk, vagy maga a társadalom.

A beszélgetés moderátora a szabadság és a boldogság összefüggésére kérdezett rá, hiszen a szabadságot a boldogság előfeltételének tartjuk: Aki nem szabad, az lehet-e attól még boldog? Kire, mikor és miként értelmezhető a szabad akarat fogalma?

Mirnics Zsuzsa kiemelte, a szabadság felelősséggel jár együtt, ami alatt azt értjük, hogy sok mindent tehetünk, de annak következményei vannak, ami ránk nézve lehet kedvező, de kedvezőtlen is. Renátó atya rámutatott: az egész világ történetét végigkíséri a szabadságért folyó küzdelem, mert nehezen viseljük, ha valaki korlátozza a szabadságunkat, vagy amikor más dönt helyettünk. De ha külsőleg szabadok is vagyunk, nem biztos, hogy ez elhozza nekünk a boldogságot.

Az emberi személy sajátja a szabadság; a növény- és állatvilág, az anyagi világ inkább törvényszerűségek mentén működik – tette hozzá a karmelita szerzetes. – Az atom nem döntheti el, hogy merre szeretne menni. Az állatok ösztönvilágban élnek: ha inger éri őket, „lefut bennünk a válasz programja”. Ezzel ellentétben az ember megállhat, és van választása, eldöntheti, hogy mit tegyen. A kereteket korlátozásként is megélhetjük, de úgy is, hogy ezeket megtartva boldogabbak lehetünk. A keret, a törvény azért van, hogy minket megtartson, ha mi megtartjuk azt. A szabályok valójában a mi szabadságunkat szolgálják.

Mirnics Zsuzsa szerint a pszichológia feltételez valamiféle determinációt, például az adottságokat, melyekkel világra jövünk, egy temperamentumot, amit hozunk magunkkal. Nem valószínű, hogy egy introvertált személy radikálisan extrovertálttá válik. A pszichoanalízis szerint az ösztönháztartásunk is erősen meghatároz minket: a pszichológia a terápiában foglalkozik azzal, hogy reflektáltassa az embert arra, mi van benne az ösztönök szintjén. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy például valaki csak fantáziál arról, hogy fejbe vágjon valakit, vagy valóban meg is teszi ezt. A szabad akarat abban is megmutatkozik, hogy ténylegesen megtesszük-e azt, ami a fantáziánkban megjelenik. Az ember szabadságát leginkább a határhelyzetekben lehet látni. A halálos betegnek az utolsó pillanatában is van döntési lehetősége, hogy hogyan, milyen lelkülettel szeretne meghalni. A szabad akaratnak mindenütt lehet akár egy kis felülete is, és a pszichológus arra próbálja rávezetni kliensét, hogy ott is rendelkezik döntési lehetőséggel, ahol esetleg nem látja.

Béri Renátó szerint az, hogy van fantáziánk, azt jelenti, hogy működik az agyunk, ami nem tud leállni. Vannak benne önkéntelenül feljövő képek. Képzeljük úgy el, mint a tengert, ami valamikor háborog, valamikor picit hullámzik, de teljesen csendben soha nincsen. Az erkölcsteológia szerint az önkéntelenül feljövő képek nem tartoznak a bűn kategóriájába.

Elhangzott a közönség soraiból a kérdés, hogy ha megkívánom felebarátom feleségét, az bűn-e, hisz benn van a tízparancsolatban. Renátó atya ennek kapcsán elmondta, hogy a tízparancsolat valójában tíz ígéret, azaz ez a „parancs” így hangzik: „Nem fogod megkívánni felebarátod házastársát”. Jövő időben van megfogalmazva, mert ez következménye annak, hogy Istennel megéled a szövetséget, és Isten betölti szeretettel a legmélyebb vágyakat. Ezért nem lesz szükségünk a bűnre, pótcselekvésként. Maga a spontán feljövő vágy, amely önkéntelen, az nem esik a bűn kategóriájába. Csak akkor az, ha valaki ebben tudatosan megmarad, és ápolja, dédelgeti magában ezt a vágyat, amivel saját szeretetkapcsolatait sértheti. Mirnics Zsuzsa szerint a rosszindulat összefüggésében is igaz mindez, hogyha szisztematikusan dédelgetünk egy valaki számára bántó gondolatot.

Renátó atya felhívta a figyelmet arra, hogy gyakran magunknak találunk vagy keresünk rabszolgatartókat, nem a külső elnyomás szintjén, hanem a belső függőség szempontjából. Lehet szó akár italról vagy bármi másról, aminek alárendeljük szabadságunkat. Az is fontos kérdés, hogy ha beteljesítjük a vágyainkat: azt iszunk, amit akarunk, akkor és azzal vagyunk együtt, ahogy csak szeretnénk, ez meghozza-e számunkra azt a boldogságot, ami például a belső szabadság megéléséből fakadhat – fogalmazott a fiatal karmelita. Ugyanakkor van bennünk valahol egy olyan tudatosság is, hogy a legádázabb körülmények között is szabadok lehetünk. Viktor Franklt idézve, a koncentrációs táborban mindent elvehettek tőlük, egyet nem, hogy szabadon eldönthessék, hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy mindent elvettek tőlük. Ebben volt a belső szabadságuk. A belső szabadság élménye még az a szeretettapasztalat is, hogy szerethetek valakit, és szeretve is vagyok. Ezt tőlünk senki nem veheti el.

A szentek titka is valahol itt lehetett, mert ha a szeretteinket el is vehetik, a legnagyobb erőforrásunk az istenkapcsolat, és a belső szabadságot legmélyebben vele élhetjük meg, hiszen tőle senki nem foszthat meg minket. A belső szabadság legmélyebb pontja tehát az istenkapcsolatunkból forrásozik. Az Istennel való szeretetkapcsolatunk ápolása által a veszteségeink közepette is szabadok lehetünk, annak ellenére, hogy természetesen azok ugyanúgy fájni fognak.

Mirnics Zsuzsa hozzátette, hogy a szabadság szempontjából a szeretetkapcsolatok mellett fontosak még az értelmes és önmagunkon túlmutató célok is. Létrejöhet ez akár egy közösségben is, ha lehetőségeinket másik szolgálatába állítjuk, és önmagunkon túlmutatnak. A szabadságunkat abban is meglelhetjük, hogy ha „horizontálisan”, azaz anyagi szinten vagy akár az önmegvalósításban egy-egy új lehetőséggel önmagunk felé már nem tudunk fejlődni, még mindig van hely és helyzet a „vertikális”, azaz a spirituális fejlődésre.

Renátó atya elmondta, hogy a szabályokhoz való merev ragaszkodás lehet menekülés is a szabadságtól, hiszen a törvényeket betartva – azaz külsődleges vallásosságként, ami lehet olyan, mint a drog – elmenekülhetünk magunk elől, ha a szabályok külsődleges betartásához kezdünk ragaszkodni. A szerzetes gyóntatásnál tapasztalja, hogy a gyónás helyett valójában sokan csak „letudják” a gyónást. Mert például, ha valaki „betartja” a törvényeket, akár azt, hogy nem eszik pénteken húst, ám nem reflektál az emberi kapcsolataira, akkor ugyan megfelelt a vallási törvényeknek, de korántsem biztos, hogy szabaddá vált. Paradox módon ilyenkor nem is a bűnei alól kerül a másik feloldozásra, hanem a fejlődés alól. Az Újszövetségnek éppen az az üzenete, hogy Krisztus a törvény átkától szabadított meg bennünket. Nem azt jelenti, hogy nincs törvény, hanem hogy Krisztus van a középpontban, és a keretek a vele való kapcsolatunkat és a közösséggel való kapcsolatunkat szolgálják.

Fotó: Merényi Zita

Papp Emese / Magyar Kurír