Kövessük az igazságot, szeretetben – Lezárult az ökumenikus imahét Pécsett

Hazai – 2019. január 29., kedd | 12:09

A városban jelen lévő egyházak, vallási közösségek lelkipásztorai, papjai és hívei gyűltek össze január 27-én, vasárnap a pécsi székesegyházban a 2019-es ökumenikus imahét záró alkalmára.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az imahét utolsó alkalmán Balog Zoltán, az emberi erőforrások korábbi minisztere, a budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkipásztora hirdetett igét.

Az istentisztelet elején Udvardy György megyéspüspök is köszöntötte a gyülekezetek tagjait és vezetőit. Elmondta: „Amikor Krisztus szavára összejövünk, az egységet akarván, akkor hisszük, hogy szükség van a mi törekvésünkre, szükség van arra, hogy krisztusi emberként tudjunk tekinteni a jövőbe, de az a meggyőződés vezet bennünket – és ez a megnyugvásunk –, hogy Isten műveli az egységet bennünk és közöttünk. Ezért a legfőbb és legtöbb, amit tehetünk a testvéri együttlét mellett az, hogy kérjük az Isten kegyelmét ezért az Istentől akart egységért.”

Balog Zoltán lelkész az olvasmány alapján az örömre és az ünneplésre buzdított. Nem mindig könnyű, ezekben a napokban sem, amikor terrorcselekmény rázza meg az egyetemes kereszténységet; amikor a tűz martalékává vált egy református teológusoknak otthont adó kollégium. Mégis: „A mi dolgunk az, hogy örüljünk.” Ahogy Mózes felsorolja: Örülj együtt a fiaddal, a lányoddal, a szolgáddal és a szolgálóddal. Örülj együtt a lévitával, vagyis a pappal. Aztán egyre nehezedik a kihívás: Örülj együtt az idegennel, a jövevénnyel, az árvával és az özveggyel. Mintha mi, magyarok kevéssé tudnánk együtt örülni. A másik ember öröme bennünket inkább irigységre sarkall, miközben együtt sírni, a bajban találkozni különösen tudnánk. A közös ünnep jó kezdet, jó kiindulás – tette hozzá Balog Zoltán.

A lelkész arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy a vasárnap volt az a nap, amikor az első keresztények elkezdtek ünnepelni. A vasárnappal kezdődik a keresztény élet, a feltámadás ünnepével. „Az ünnep nem a hétvége, az ünnep nem a munkaszüneti nap, az ünnep nem a szabadságnak, a szabad napnak a kezdete. Az ünnep az első nap, a kiindulópont” – emelte ki. Az ünnep ajándék voltára emlékeztetett a szónok, amelyben megtapasztalhatjuk az élet gazdagságát, a teljességet, az egészet. A hétköznapi részek az ünneppel teljesednek be, mert „az ünnep az egész emberről szól, mely test, lélek és szellem – ennek az összetartozásáról”. Arra bátorított: „Tegyük ünneppé a magyarok számára mi, keresztények együtt azt a napot és minden napot, a hétnek az első napját, a vasárnapot. Ez a mi feladatunk, ez a mi küldetésünk, úgy, hogy együtt örülünk.”

Hogyan ünnepeljünk együtt mi, katolikusok, reformátusok, evangélikusok, baptisták, ha külön templomokba járunk? – tette fel a kérdést Balog Zoltán lelkész. „Éppen az ünnepen kell átélni fájdalmasan a vegyes házasságoknak a terhét. Éppen azoknak a terhét, akiknek fontos a hitük. Akik meg akarják vallani a katolikus vagy a protestáns hitüket. Együtt melyik templomba menjenek? Micsoda terhet raktak az évszázadok ezekre az emberekre. Nem baj, ha fáj. Nem baj, ha nagyon fáj ez nekünk, mert akkor tudjuk, hogy gyógyulásra van szükségünk. Ezek a napok, hetek, amelyeket újra és újra Magyarországon ünneplünk, ezért kezdődnek a bűnbánattal. Azért kezdődnek a bűnbánattal, mert az ünnep, az Eucharisztia ünnepe, a krisztusi közösség ünnepe, az asztalközösség az, amit egymással nem tudunk megosztani. Pedig az ünnep nem teher, hanem erő. Ebből kapjuk az erőt, hogy aztán a rész-életünkben, a részfeladatainkban helyt tudjunk állni és örülni. Az első feladat bűnbánattal együtt lenni, akarni és remélni a gyógyulást. Abban a rendben, ahogy mi ezt a közösségeinkkel és azok lelkivezetőivel meg tudjuk teremteni. De akarni kell, és imádkozni érte, hogy a Szentlélek kikényszerítse a közeledést bennünk, a mi életünkben” – fejtette ki.

A lelkipásztor tanúságot tett életének egy nehéz szakaszáról, amikor távoznia kellett a teológiáról, az egyházából. A Mecsekben, Püspökszentlászlón talált otthonra. Egy éven keresztül negyven szerzetesnővérrel és egy titokban felszentelt jezsuita atyával élt egy közösségben. „Naponta megtapasztaltam, amikor elmentem szentmisére, az utolsó sorban ülve tapasztaltam meg, éreztem át ezeknek a mondatoknak a mélységét: »Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.« Én ezt köszönhetem a katolikus testvéreknek, hogy gyógyulhatott a lelkem az ő közösségükben.” A jezsuita atyával hitvitáztak is a hétköznapokban, de a végén, amikor a közösségből elment, és visszatérhetett a teológiára, a következő szavakkal bocsátotta el a szerzetes: „Sokat gondolkodtam én ezen, hogy mit mondhatnék neked. Abban reménykedtem, hogy visszatérsz katolikusnak, de inkább legyél jó református. Mert egy jó református meg egy jó katolikus jobban megértik egymást, mint egy rossz református meg egy rossz katolikus.” Mit adhatunk mi egymásnak? – tette fel a kérdést Balog Zoltán, amit meg is válaszolt: „Azt, hogy kövessük az igazságot, szeretetben.”

Az igehirdetést a Jézustól tanult ima és a niceai hitvallás elimádkozása követte.

Végezetül a jelen lévő közösségek lelkipásztorai áldásban részesítették az ökumenikus imaórára összegyűlt híveket.

Udvardy György megyéspüspök az áldás után köszönetét fejezte ki az igehirdetésért, a tanúságtételért, az ünnepi istentiszteletért, az egységre való törekvésért. „A gyümölcsökre az Isten adja az ő áldását, de egészen biztos, hogy szükséges a mi szüntelen megtérésünk, krisztusivá formálódásunk. Hiszem, hogy ez a szolgálat ezt a formálódást segíti elő. Adja Isten, hogy ki-ki a maga közösségében, gyülekezetében tudja megtenni azt a következő jót, ami ezt az egységet szolgálja.”

A közös imaalkalmon a pécs-belvárosi református gyülekezet kórusa, a baptista kórus, az evangélikus kórus, valamint a pécs-kertvárosi református templom kórusa szolgált; orgonán közreműködött Kovács Szilárd orgonaművész-kántor.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria