Közelebb az angyalokhoz – Cigány hittanosok találkozója Ózdon

Hazai – 2018. november 14., szerda | 13:09

Az ózdi görögkatolikus parókia adott otthont a cigány hittanosok találkozójának október 30-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kezdeményezés többéves múltra tekint vissza a Miskolci Egyházmegyében. Idén öt település roma származású, hitoktatásban részt vevő fiataljainak szerveztek színes programokat.

A tavalyi, Homrogdon rendezett összejövetel után most Ózdon fogadták a cigány hittanosokat.

A találkozó közös imádsággal kezdődött a templomban. A nap központi témája az angyalok jelentősége volt, előrevetítve a Görögkatolikus Egyház november 8-i ünnepét, Szent Mihály és Gábor főangyalok emléknapját is.

A templomból a sajóvárkonyi közösségi házba sétáltak át a fiatalok, ahol különböző feladatok vártak rájuk: dalokat tanultak, szókeresőt játszottak, kézműveskedtek, és színjátszás is szerepelt a programban.

„Az Egyháznak követnie kell az idő változásait, és mivel országunknak több mint tíz százalékát jelenti ez a népcsoport, ezért meg kell találni a bánásmódot, hogyan tudjuk őket integrálni az Egyház életébe” – nyilatkozta Balogh Győző János rakacai helyettes lelkész.

Véleménye szerint fontos, hogy a roma származású gyerekek keresztény kultúrán alapuló értékrend szerint tudjanak együtt élni más népcsoportokkal, ebben lényeges az Egyház és az iskola szerepe is.

„Az Egyház, küldetéséből adódóan, mindig foglalkozott a szegényekkel, elesettekkel. Ferenc pápa gyakran beszél arról, hogy el kell menni a periférián élőkhöz is, el kell vinni hozzájuk az evangéliumot, annak örömhírét” – hangsúlyozta a találkozó kapcsán Makkai László, a Miskolci Egyházmegye püspöki helynöke.

Hozzátette: az evangélium közvetítése az egyházmegye küldetése is, hiszen a területén jelentős részben élnek roma családok, gyerekek, fiatalok, akiket minden eszközzel próbálnak segíteni. Ezeken a hittanos napokon a közösséget is igyekeznek erősíteni.

„Bízunk benne, hogy ezen a közösségi élményen keresztül, amit a gyerekek ilyenkor megtapasztalnak, láthatják azt, hogy más parókiákon is vannak olyanok, akik számára fontos a hitük megélése. Nagyon gyakran hátrányos helyzetből jönnek, számukra egy ilyen esemény kilépés az otthoni környezetből. Mindig sok-sok örömöt és élményt ad számukra” – mondta el Bodnár Dániel görögkatolikus parókus.

Forrás és fotó: Ózd.hu; Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria