Láttatni a láthatatlant – Katolikus óvodapedagógusok szakmai konferenciája az értékek átadásáról

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Grolyóné Szabó Éva, a KaPI óvodai szaktanácsadója köszöntötte a konferencia résztvevőit, az egyházi fenntartású óvodák pedagógusait az ország minden részéből. Ezután a KaPI a Szent László-év alkalmából óvodások számára meghirdetett rajzpályázatának, illetve az óvodapedagógusokat megszólító tudományos pályázatának eredményhirdetése következett.

A konferencia témáját felvezető előadást Papp Miklós görögkatolikus morálteológus, főiskolai docens tartotta Értékre nevelés – A láthatatlant megadni címmel.

A Szentírásban azt olvassuk, Ábrahám a hit által cselekedett, „mint aki látja a láthatatlan Istent” (Zsid 11,27). Az értékrendszer, a világnézet, a hit – bárhogyan is nevezzük – egy belső hozzáállás, amihez mindennapi életünket, tetteinket, döntéseinket igazítjuk – mutatott rá Papp Miklós. – Amikor valaki életének valamelyik területe, a munkája, a házassága, a lelki élete nem jól működik, ezt a belső világot kell rendbe tennie. Hiszen az értékek csillagok, amelyek vezetnek bennünket az élet minden területén és minden szakaszában. E csillagokat nem mi rakjuk az égre, hanem Isten, és minden csak annyira érték, amennyire ő benne van. Ezért mondhatjuk, hogy az igazi értékek nem változnak. Tetszik, nem tetszik, a társadalom, a technika változik, és azok, akik ma óvodások, egy egészen más világban lesznek felnőttek. Akkor nevelünk jól, ha olyan értékeket adunk át nekik, amelyek állandók. És akkor, bármi történik is, ezek a gyerekek boldogulni fognak – biztatta az óvodapedagógusokat az előadó.

Az értékeket a gyerek kívülről kapja, azok passzív befogadója. A serdülőkorban alakul ki az a stabil én, amelynek már belső értékrendszere van. A kapott dolgokból a kamasz elveti azt, amit nem tart jónak, igaznak. Ez természetes és szükséges is – hívta fel a figyelmet a morálteológus. – Az, hogy „az ember ezért elhagyja apját, anyját” (Mk 10,7), azt is jelenti, hogy el kell hagynunk szüleink rossz szokásait, hogy felelős felnőttek legyünk. Másrészt el kell fogadni, hogy a szív autonóm. Ez az a hely, ahova más nem léphet, amit nem érhetnek el kívülről, bármennyire is igyekeznek. Az ember csak saját magának ültetheti el a szívébe az értékeket.

Papp Miklós ezután azokról a módszerekről, pedagógusi kompetenciákról, illetve nevelési közegekről beszélt, amelyek segítik az értékek átadását. Szólt például az ősbizalom, a játék, a tekintély, a munka fontosságáról, a kortársak, az ünnepek és a kultúra erejéről. Rámutatott: az egészséges fejlődéshez szükség van arra, hogy a nevelés során elfogadó, feltétlen, anyai és sürgető, elváró, apai szeretetet is kapjon a gyermek. Hiszen – bár erről sokszor elfelejtkezünk – Isten is így, egyszerre atyai és anyai szeretettel szeret minket. A nevelés művészete az, hogy eldöntjük, mikor melyik szeretettel fordulunk a gyermek felé.

A gyermek a szülein, az óvónénijén, a tanárain keresztül képzeli el Istent. Nagy kérdés, hogy amikor serdülőkorban leválik a felnőttekről, hogyan ne váljon le Istenről. Ehhez az kell, hogy a gyermek sokféle módon megtapasztalja Istent – mondta az előadó. – Ne csak a család legyen az istenkép alapja, hanem a természet, a tudomány, a művészet, a példaképek, a barátok is.

Előadása végén Papp Miklós rámutatott: a keresztény pedagógus tudja, hogy soha nem egyedül formálja a gyerekeket, van, aki fogja az ő kezét is. És ha el is ront valamit, ha hibázik, Isten, aki vele együtt munkálkodik, eléri a gyerekek szívét. A görög filozófia szerint a tökéletesség azt jelenti, hogy valami hibátlan. A bibliai tökéletesség viszont a szeretetteljes együttműködés.

Óvodáskorban az egyik legfontosabb értékközvetítő a mese – erről tartott előadást Bajzáth Mária mesepedagógus, a Meseközpont szakmai vezetője. Elsősorban a népmesékről beszélt a konferencián, amiket évezredek alatt, sok-sok generáció csiszolt tökéletessé a világ minden táján. Rámutatott: ugyanazokkal a mesetípusokkal találkozhatunk a különböző népcsoportoknál, ami egyes szakemberek szerint azt bizonyítja, hogy a mese nem más, mint az ember története. A külvilág változik, de az ember nem – ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, ugyanazért fáj a szívünk vagy örülünk, mint évezredekkel ezelőtt. A népmesék tudást őriznek arról, hogyan lehet megküzdeni a gonosszal, közösséget építeni, próbákat kiállni vagy éppen szerelembe esni. Nem egy idealizált világot írnak le, hanem magát az életet, az „igazságot álruhában”, tehát megtanítanak arra is, hogy vannak nehézségek az életben, amikkel szembe kell és lehet nézni.

Az új kutatások bebizonyították, a gyermek már az anyaméhben hall, és befolyásolja a fejlődését az, ami a külvilágból elér hozzá. A mesemondók ezt ősidőktől fogva tudták – hívta fel a figyelmet Bajzáth Mária. – Körülbelül Krisztus előtt 2500-ból származik egy indiai mese, amiben egy mesemondó öregasszony egy magzatnak mond mesét, ami miatt az a gyermek különleges lesz. Régen azonban a meséket felnőttek mondták felnőtteknek. A Grimm fivérek 1812-ben jelentették meg a Gyermek- és családi mesék című gyűjtemény első kötetét, a népmesék csak ettől kezdve kerültek be a gyermekszobákba. Ezért különös gonddal kell megválogatnunk, milyen meséket mondunk a kicsiknek – hangsúlyozta a szakember.

Amikor valaki mesét hallgat, eljuthat az úgynevezett történethallgatási transzállapotba. Ekkor a szívverés és a légzés egyenletes, a jobb és bal agyfélteke egyaránt aktív, és beindulnak a gyógyító mechanizmusok. Ilyenkor az ember belső képeket vetít, melyek csak az övéi. Ha túl sok külső képet lát – azaz sokat néz tévét, filmet –, nem tud sajátokat alkotni. Szerencsére mesehallgatással az elsorvadt képzeletet újra működésbe lehet hozni, akár felnőttkorban is, bár a kisgyerekeknél ez könnyebb – tette hozzá Bajzáth Mária. – Még ha azt is gondoljuk, a gyerek nem értette meg teljesen a történetet, akkor sem kell utólag beszélgetni róla vagy levonni a tanulságot, mert így „varázstalanítjuk” a mesét. Azt ugyanis, amire a mesék tanítanak, nem tudnunk kell, hanem bizalommal hinnünk: hogy bár nem minden tökéletes, ha kiálljuk próbákat, boldogok leszünk. Hogy bármekkora is a baj, a világ rendje helyreállítható.

A Katolikus Óvodák XIV. Szakmai Konferenciája szekcióülésekkel folytatódott, melyek során az értékközvetítés és a tehetséggondozás konkrét példáival ismerkedhettek meg a résztvevők. A nap hálaadó szentmisével zárult, amit Tokár Imre P. János OFM, a KaPI intézetvezetője mutatott be.

Fotó: Lambert Attila

Szalontai Anikó/Magyar Kurír