Legyőzve győztek – 1956-os emlékművet avattak Rétságon

Hazai – 2016. október 31., hétfő | 13:59

Az 1956-os eseményekre, Mindszenty József bíborosra és Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagyra emlékeztek október 30-án Felsőpetényben és Rétságon. A megemlékezés keretében szentmisét mutatott be Beer Miklós váci megyéspüspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A történelem levegőjébe szagolhatott bele, aki a Mindszenty-emléknapon 2016. október 30-án, Felsőpetényben és Rétságon részt vett. A felsőpetényi misén, amelynek Beer Miklós volt a főcelebránsa; a koszorúzáson az Almásy-kastély előtt; a bíboros nyolcéves raboskodásának utolsó helyszínén, majd a rétsági laktanyánál, amelyben első szabad éjszakáját töltötte; végül pedig az új emlékmű avatásán és megáldásán, amely Mindszenty Józsefet és a kiszabadítására érkező Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagyot ábrázolja.

„Hűséges az Úr minden szavában; felemeli, akit megaláztak” – a zsoltár szövege mintha egyenesen Mindszenty Józsefről és azokról a megpróbáltatásokról, történelmi fordulatokról szólt volna, amelyeknek ő a szereplője: elszenvedője és résztvevője lett. 1956 emléke arra késztette az emléknap felszólalóit, hogy egyén és történelem viszonyáról elmélkedjenek. Beer Miklós a főpapelőd sírján olvasható feliratot – Legyőzve győzött –, majd az aradi vértanú Pöltenberg Ernőt idézte prédikációjában, aki tábornoktársaira és magára utalva azt mondta a kivégzésük előtt: „Szép deputáció (küldöttség) megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.” Ők győztek, mondta a püspök a megtiport, elüldözött, kivégzett 56-os hősökre utalva, majd a mise után kérdésünkre – hogyan viszonyul egymáshoz a mindig esetleges történelmi helyzet és az örök értékek szolgálata – így folytatta: „Soha nem tudhatjuk előre, mi következik, mit hoz a történelem, Mindszenty József életében ez különösen igaz volt. Egyenesen történelmi földrengésben, folyton változó helyzetekben kellett reagálnia, és nemegyszer jóformán ideje sem volt arra, hogy alaposan tájékozódjon. Mégis mindig tudta, mit kell tennie, és töretlenül járta a maga útját.”

A kastélynál rendezett koszorúzás előtt Benyusovics Ervin, Felsőpetény polgármestere igaz és szabad embernek nevezte Mindszentyt, aki mindig bátran kimondta, amit gondolt, és helytállt a történelem viharaiban, szembehelyezkedett mindenféle embertelenséggel: 1944-ben tiltakozott a zsidók deportálása ellen, később pedig szembeszegült a kommunista diktatúrával.

Az első koszorúzás után a rétsági művelődési központban a város vendégei voltunk. Mint kedves vendéglátóinktól megtudtuk, minden ételt, szendvicset, süteményt rétsági lakosok készítettek otthon, a szervezést és a felszolgálást a helyi nyugdíjasklub tagjai vállalták. Jó volt megtapasztalni, hogy ez a nap mennyire megmozgatta a rétságiakat, hogy mennyire igyekeztek emlékezetessé és családiasan meghitté tenni. A következő koszorúzáson, amely a ma már üres laktanyánál, a Mindszenty-emlékmű előtt zajlott, Hegedűs Ferenc, Rétság polgármestere nagyon meg is köszönte a város polgárainak a rengeteg segítséget. Egy kisebb fogadás az új emlékmű avatása és megáldása előtt is volt, egy közeli magánházban, megható jeleként annak, hogy 1956 ügye sokak számára hatvan év után is fontos, megmozgató, személyes áldozatra is érdemes.

Hogy a történelem hogyan él tovább mindmáig, arról különösen erős benyomásokat szerezhettünk a Mindszenty–Pallavicini-emlékmű, Babusa János szoborkompozíciója avatásán és a harmadik koszorúzáson, amely fél háromkor, százak részvételével kezdődött. Itt ugyanis a mártír Pallavicini Antal lánya, unokája és dédunokája is jelen volt, és beszédeikből megtudtuk, milyen küzdelmes volt az özvegy és általában a család sorsa.

A polgármester a hit elszánt harcosaként, élő szimbólumaként emlékezett a bíborosra, akinek kálváriát kellett járnia hívei és népe szolgálatában, és egész életével azt hirdette, hogy az állam van az emberért, és nem fordítva. Ezután Beer Miklós és Kun Szabó István vezérőrnagy – az utóbbi Simicskó István honvédelmi miniszter képviseletében – leleplezte az emlékművet, Salamon György festőművész pedig ihletett szavakkal méltatta az alkotást. A bíboros és az őrnagy találkozását, a szabadulás pillanatát Shakespeare tollára valónak, sorsdöntőnek nevezte, a Rubicon átlépésének, amely életről és halálról döntött. „Mindszentyt a kastély kapuján túl a történelem várta” – vélekedett, arra utalva, hogy a hercegprímás – mint erre rádiószózatában is utalt – „pártokon kívül és felül” állt, és hajlandó volt Magyarország sorsáról, jövőjéről határozottan állást foglalni, vagyis történelmi felelősséget vállalni.

Az ünnep egyik utolsó üzenete Tóth Bálint Magyar litánia című versével szólította meg az emlékező tömeget. Ebben a versben az a kínzó dilemma fogalmazódik meg, hogy miként lehet megbocsátani a hóhéroknak. Főként azok nevében, helyett és utólag, akiket egykor megaláztak, tönkretettek. Az egyetlen megoldás mégis a megbocsátás. „Ha annyi vagyok, mint ők, semmi vagyok. (…) Mi nem kezdhetjük újra” – írja a költő. Megnyugtató végkicsengése volt a napnak, hogy akármennyi igazságtalanságra, fájdalomra, megaláztatásra kell is visszatekinteni, mindig a megbocsátásé lehet az utolsó szó. Hogy az egyéni hitbeli meggyőződés ennyire a történelem alakítója lehet.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria