Lektorokat és akolitusokat avattak a budapesti Egyetemi templomban

Hazai – 2018. december 4., kedd | 9:53

November 25-én, Krisztus király főünnepén Budapesten, az Egyetemi templomban a 10 órakor kezdődő szentmisén a Központi Papnevelő Intézet három harmadéves növendékét lektorrá, két negyedéves növendékét akolitussá avatta Cserháti Ferenc püspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmise elején Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora köszöntötte az egybegyűlt közösséget, majd felkérte Cserháti Ferenc püspököt a liturgia vezetésére és a papnövendékek lektorrá, illetve akolitussá avatására. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspöke a köszöntés után elmondta: nagy örömmel érkezett, hogy felavassa a kispapokat e szolgálatokra.

A szentbeszéd után Arany Ferenc (Székesfehérvári Egyházmegye), Bársony Árpád (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye) és Csuja Gergely (Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye) harmadéves papnövendékeket lektorrá, Ébner Vilmos (Székesfehérvári Egyházmegye) és Szakács Péter (Székesfehérvári Egyházmegye) negyedéves papnövendékeket akolitussá avatta Cserháti Ferenc püspök. A harmadévesek kezébe a Szentírást, a negyedévesek kezébe az Eucharisztia ünneplésére előkészített kenyeret – cibóriumot – helyezve avatták fel a jelölteket.

A Krisztus király főünnepén bemutatott ünnepi liturgián közreműködött az Egyetemi templom Don Bosco ének- és zenekara.

Forrás: Központi Papnevelő Intézet

Fotó: Dévai Marcell

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria