Lelkipásztoroknak szervezett lelkinapot Máriapócson a Hajdúdorogi Metropólia

Hazai – 2017. március 11., szombat | 19:10

Lelkinapot tartottak a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Miskolci Egyházmegye és a Nyíregyházi Egyházmegye papjai számára március 4-én, szombaton Máriapócson a Görögkatolikus Metropólia szervezésében.

Az összejövetel a kegytemplomban kezdődött imaórával, majd az Emmánuel Zarándokközpont nagytermében előadások követték egymást.

Horváth Tamás parókus, jogtanár a Hittani Kongregáció temetésre vonatkozó előírásait ismertette; a gyakorlati következményekről hosszasan beszélgettek a jelenlévők. Orosz Atanáz püspök beszélt a gyóntatás feladatairól, bemutatva a gyónási imák gazdagságát és azok alkalmazási lehetőségeit. Szocska Ábel apostoli kormányzó a következő püspöki szinódus előzetes dokumentumát ismertette, majd közzétette azt a kérdőívet is, amelyet Ferenc pápa adott ki annak érdekében, hogy jobban megismerje az adott hely viszonyait a fiatalok élete és a hivatások terén. Kocsis Fülöp metropolita ehhez kapcsolódóan beszélt a lehetséges metropóliai gyűlés előkészületeiről.

A délutáni fórum keretében Lőrincz Péter rendőr százados – civil szakmája mellett a máriapócsi egyházközség világi elnöke – tartott beszámolót. 

A főpásztorokkal és egymással való ilyen jellegű találkozás, az értékes előadások meghallgatása-megszívlelése termékenyebbé teheti a szolgáló papok lelkipásztori munkáját, de a metropólia egységét is nagy mértékben segíti. 

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria