Márfi Gyula érsek tartott elmélkedést az ökumenikus imahét záró imaóráján Veszprémben

Hazai – 2018. február 3., szombat | 17:20

Január 21. és 28. között rendezték meg a Krisztus-hívők egységéért hirdetett ökumenikus imahetet. Veszprémben is minden este más templomban tartottak elmélkedéseket. Január 28-án, az imahét záró imaóráján a református nagytemplomban Márfi Gyula érsek mondott beszédet.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Niederhoffer Zoltán református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Márfi Gyula érsek az imahét segédanyagában kijelölt utolsó témáról elmélkedett: „Összegyűjti a szétszórtakat… a föld négy széléről”.

Mi, keresztények a keresztség révén ugyanannak az Atyának vagyunk a gyermekei. Régebben hajlamosak voltunk a Katolikus Egyházon belül is a különbségeket hangsúlyozni, ám már inkább arra törekszünk, hogy a közöset találjuk meg egymásban. Korábban az egyházi méltóságok hierarchiáját is hangsúlyoztuk, ma már ez nem ilyen jelentős. A keresztségben ugyanaz a pápa, a püspök és az egyszerű hívő is. Ilyen módon mindannyian hivatottak vagyunk arra, hogy szentek legyünk. Mindenkinek a maga területén törekednie kell az életszentségre, ez nem csupán a papok és a szerzetesek előjoga – mondta a főpásztor.

Az ökumenikus imaórán részt vett Stadler László Dezső, a Regina Mundi-templom plébánosa, Tornavölgyi Krisztián, az Árpád-házi Szent Margit-templom plébánosa és Isó Zoltán evangélikus lelkész.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria