Márfi Gyula is részt vett a tapolcai sakkgálán

Hazai – 2017. január 6., péntek | 10:00

Hetedik alkalommal rendeztek sakkgálát december 28-án Tapolcán, melyre ezúttal is ellátogatott Márfi Gyula veszprémi érsek.

A gálán, melynek a Csermák József Rendezvénycsarnok adott otthont, Lakos Nikoletta nemzetközi nagymester Rig Lajos országgyűlési képviselővel mérkőzött meg, Márfi Gyula érsek pedig – aki az asztalitenisz mellett a sakkot is kedveli – Rig Lajos szekundánsaként mutatta meg sakktudását.

A látványos játszmát követően a hagyományoknak megfelelően térsakk, villámsakk, valamint további csapat- és villámversenyek következtek. A helyi sakkozók mellett a szombathelyiek is bemutatkoztak.

A gyerekek számára a programot sor- és váltóversenyek színesítették, a szülőknek streetballmérkőzést, kosárra dobást kínáltak a szervezők, valamint hatkezes szimultánt is rendeztek húsz táblán.

A gálán a helyi plébános és a kisegítő lelkész, Szakács Péter és Csernai Balázs is részt vettek, sőt, aktívan be is kapcsolódtak a különböző sportágakba.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria