Mariológiai továbbképzés Szolnokon

Hazai – 2017. november 25., szombat | 11:02

Máthé György szolnoki plébános meghívására, Kovács Zoltán mariológus vezetésével a Szolnoki Espereskerület hitoktatói (papok, diakónusok, hittanárok) november 18-án, szombaton hitoktatói továbbképzésen vehettek részt a szolnok-belvárosi Szentháromság-plébánián.

A továbbképzés témája a Mária-dogmák és a Szűzanya kultusza volt. Az ötven jelen lévő hitoktatással foglalkozó szakember mindenekelőtt a négy Mária-dogma (Mária, Isten Anyja; Mária, a Szeplőtelen Fogantatás, Mária örök szüzessége; Mária mennybevétele), valamint a kegyelemközvetítés doktrínájának tanulmányozása által elmélyedhetett a Katolikus Egyház Szűz Máriára vonatkozó hivatalos tanításában.

A szünetet követően olyan gyakorlati, de az Egyház élete számára nem kevésbé lényeges kérdésekről is szó esett, mint Szűz Mária egyházi tiszteletének helyes és helytelen formái, a liturgia és a népi jámborság megnyilvánulásainak viszonya. A résztvevők által feltett kérdések között szerepelt a jelenések sokszor „teológust próbáló” témaköre is, melynek aktualitása miatt szintén elengedhetetlen, hogy a hit továbbadásával foglalkozók ebben a kérdésben is tisztán lássanak, és szavuk iránymutató lehessen a Mária-tisztelet jelenkori megújulása terén kifejtett minden igyekezet számára.

Forrás: Angyalföldi Szent Mihály Plébánia

Fotó: Szolnok-Belvárosi Plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria