Még lehet jelentkezni az Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Találkozóra

Hazai – 2019. május 17., péntek | 15:10

Május 18-án, Szent II. János Pál pápa születésének 99. évfordulóján „Isten fiatal” mottóval rendezik meg az Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Találkozót az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Ternyák Csaba érsek idei újévi körlevelében írta: „Elsősorban azokat a fiatalokat várom, akik középiskolába, főiskolára, egyetemre járnak, vagy akik tagjai egy ifjúsági közösségnek, hogy együtt tegyünk tanúságot Krisztusba vetett hitünkről.”

A találkozó 14 órakor regisztrációval és zenés ráhangolódással kezdődik, és körülbelül 21 óráig tart. A programok között szerepel a Páterrock zenekar koncertje, tanúságtételek, érseki szentmise, katekézis, szentségimádás, kérdezz-felelek, valamint találkozás szerzetesekkel, nővérekkel és fiatal lelkipásztorokkal.

A csarnok befogadóképessége miatt a szervezők csak korlátozott számú jelentkezést tudnak elfogadni, a regisztráció sorrendjében.

Jelentkezni az erre a célra létrehozott és a plakátokon elhelyzett QR-kód segítségével vagy ezen a linken keresztül lehet, a regisztrációs űrlap kitöltésével.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria