Megalakult az Eucharisztikus Élet Mozgalom tatai közössége

Hazai – 2019. február 28., csütörtök | 12:40

A tatai Szent Imre-plébániatemplom (másik nevén: kapucinus templom) közössége 2019 januárjában csatlakozott az Eucharisztikus Élet Mozgalomhoz.

A Központi Oltáregyesület által kezdeményezett Eucharisztikus Élet Mozgalom (EÉM) azért jött létre, hogy felmutassa, miként kapcsolódnak egy vérkeringésbe mindazok, akik elköteleződnek arra, hogy az eucharisztikus életet elmélyítsék magukban, mert meggyőződésük, hogy életük forrása az Eucharisztia. Az Eucharisztikus Élet Mozgalom lelkiségének alappillérei: imádság, felajánlás, apostolkodás.

Az imádság
A mozgalomhoz csatlakozók elkötelezik magukat arra, hogy rendszeres szentségi életet élnek, naponta imádkoznak és havonta egy óra vagy kétszer fél óra szentséglátogatást végeznek, illetve egy kijelölt másik tagért közbenjárnak.

A felajánlás
A mozgalom tagjai konkrét módon felajánlják egész valójukat, emberi képességeiket, erejüket Isten és embertársaik szolgálatára.

Az apostoli küldetés
A mozgalom tagjai készek arra, hogy saját lehetőségeik és életállapotuk szerint másokkal is megosszák az Eucharisztiából fakadó kegyelmeket, különösen figyelve a testi-lelki hiányt szenvedőkre, gyerekekre, öregekre, betegekre.

A tatai kapucinus templomban többféle módon kapcsolódhatnak be a hívek a szentségimádásba. Minden hétköznap a szentmisék előtt fél órával csendes szentségimádásra van lehetőség. Több mint egy éve a csütörtökönként megtartott plébániai lelkigyakorlatok bevezető elmélkedése és az azt követő rövid egyéni elmélkedés az Oltáriszentség előtt történik. Több lelkigyakorlat célja a szentségimádás gyakorlatának elmélyítése volt.

A március elején induló lelkigyakorlat is ezt a célt szolgálja; témája Leo Tanner Eucharisztia – Az átalakulás útja című tanítása lesz.

Mintegy fél éve a Máriás Papi Mozgalom szervezésében minden szombaton az esti szentmise után cenákulumot tartanak, szintén a kitett Oltáriszentség előtt imádkozva. Két alkalommal csatlakoztak a világméretű szentségimádáshoz, mindkét alkalommal 50-60 fő részvételével, vezetett szentségimádással.

A következő alkalom június 22-én, úrnapja szombatján lesz. Január 25. óta minden pénteken 15 órakor megtartják az irgalmasság óráját a templomban a kitett Oltáriszentség előtt.

A helyi Eucharisztikus Élet Mozgalom célja a szentségimádási alkalmak további bővítése, hogy minél többen egy szívvel, egy lélekkel legyenek együtt az Úr előtt.

Márciusi imaszándékuk: hogy meg tudjunk nyílni Isten jelenlétére, hogy be tudjuk engedni Őt minden aktuális élethelyzetünkbe, egyszerűen és alázatosan.

Az Eucharisztikus Élet Mozgalomról további információ ITT található.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeiről bővebb információ ITT található.

Forrás: Tataikapucinus.hu

Fotó: Központi Oltáregyesület; Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria