Megáldották az új keresztutat és Krisztus-szobrot a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban

Hazai – 2018. július 24., kedd | 14:02

Adományoknak köszönhetően elkészült a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kápolnájának keresztútja és Feltámadt Krisztus-szobra. Hajas László alkotásait Takács András kórházlelkész áldotta meg július 15-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kórház jelenlegi és egykori dolgozói, egy imacsoport tagjai és a kórházkápolna ügyét szívükön viselők vannak az adományozók között – derül ki Kovács Mónika beszámolójából.

Hajas László szobrászművész alkotásait július 15-én, a vasárnap esti szentmise előtt – hívek és az adományozók körében – áldotta meg Takács András kórházlelkész.

Homíliájában kiemelte: „Életünk megpróbáltatásai közepette, testi és lelki betegségeink idején a kápolnába betérve a keresztút stációi mindig emlékeztessenek bennünket arra, hogy van valaki, aki ezt az utat már előttünk végigjárta. Van valaki, aki vállalta a szenvedést, a kereszt hordozását, hogy általa megmentsen bennünket, és kereszthalála megnyissa számunkra az örök élet kapuját. Hiszen a szenvedés és a »kereszt az a hajógerenda, amelyen az élet hajótöröttjei a földi lét hullámverésén át a mennyei partra menekülhetnek« (C. H. Spurgeon). A feltámadt Krisztus szobrára tekintve pedig jusson eszünkbe, »Jézus Krisztus azzá lett, amik mi vagyunk, hogy azzá tehessen bennünket, ami Ő« – idézte prédikációjában Szent Iréneuszt a zalaegerszegi kórházlelkész.

A szentmise zenei szolgálatát ezúttal is – miként a kápolna vasárnapi szentmiséin – Nagy Tamás atya és Tüttősiné Gréber Mónika kántor látta el; gitárkísérettel énekelt Preisinger Virág.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria