Megáldották a felújított első világháborús emlékművet Nagysimonyiban

Hazai – 2017. október 9., hétfő | 18:20

Székely János megyéspüspök október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén mutatott be szentmisét a Vas megyei Nagysimonyiban. A szertartást követően megáldotta a felújított első világháborús emlékművet.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Patrona Hungariae, azaz a Magyarok Nagyasszonya tisztelete élő hagyomány Nagysimonyiban. Alapítvány is működik, amely Mária mint nemzetünk védelmezője oltalmában bízva végzi munkáját. Emellett Magyarok Nagyasszonya-szobrot is őriznek a templomban.

Szentbeszédében Székely János kitért arra: Európa és benne hazánk legnagyobb baja, hogy az emberek szíve kiürült. Kevés a házasság, kevés gyermek születik, és az emberek alig tudnak valamiért lelkesedni. Ennek oka, hogy elveszítettük az élet forrását, az élő Istent. A magyar népnek lelki megújulásra lenne szüksége. Olyan családokra, amelyek Krisztusra építenek, otthon tudnak együtt imádkozni, bátran mondanak igent a gyermekáldásra.

Az embernek az Isten által adott törvények alapján kell élnie, ez hozza el számára a boldogságot, az örömöt. A gonosz azonban igyekszik elszakítani az embert a Teremtőtől, az élet és a boldogság forrásától – tette hozzá a püspök. Idézett egy amerikai gondolkodót, aki szerint a gonosznak, a globalizmusnak öt ellensége van: az Isten és a vallás; a család és a házasság; a nemzet; a fizikai föld; a közösségek. A gonosz megpróbálja ezeket a szálakat eltépni, a hívő viszont igyekszik ezeket megerősíteni, ápolni. Ezért kell emlékeznünk azokra a hősökre, akik az első világháborúban harcoltak és életüket adták a hazáért – mondta Székely János.

A főpásztor teljes szentbeszéde ITT meghallgatható.

A szentmisét követően a falu első világháborús emlékművénél folytatódott az ünnepség. Az elmúlt hetekben felújították az 1920-as években készített alkotást – ezt áldotta meg Székely János megyéspüspök.

Szent István halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. A külön ünnepet XIII. Leó pápa engedélyezte népünk számára.

A Szűzanya és a magyar nép közötti kapcsolatot az István király halálát követő belső villongások sem tudták elhomályosítani. Magyarok Nagyasszonya tisztelete Szent László király uralkodása idején új virágzásnak indult. Később a tatárokkal és a törökökkel szemben is Jézus és Mária nevét kiáltva harcoltak a magyarok. I. Lipót a török uralom alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország fölajánlását Máriának a 17. század végén.

Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tisztelet nemzeti jellegét: XIII. Leó mintegy kilenc évszázados töretlen hagyományt szentesített, amikor 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Ezt Szent X. Piusz helyezte október 8-ra.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria