Megáldották a Katolikus Szeretetszolgálat csákvári Szent Vince Otthona új épületszárnyát

Hazai – 2018. június 4., hétfő | 15:15

Püspöki szentmisével ünnepelték a Katolikus Szeretetszolgálat csákvári Szent Vince Otthona új épületszárnyának átadását május 31-én, pénteken. Az új épületrészt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke áldotta meg.

Veres András, a hálaadó szentmise főcelebránsa a vak Bartimeus gyógyulásának evangéliumi történetén keresztül mutatta be Isten szeretetét a rászorulók iránt. Hangsúlyozta: mindig készen kell állnunk arra, hogy meghalljuk a szeretet nyelvét, és a szeretet hangján beszéljünk. „Észrevenni az ínséget szenvedőt, és meghallani a segítséget kérő kiáltását, ez a mi küldetésünk. Hogy az elesettek, a rászorulók hangját eljuttassuk oda, ahol az életükön változtatni tudnak” – fogalmazott a püspök. Az MKPK elnöke a szentmisét Spányi Antal megyéspüspökkel és Gerendai Sándor csákvári plébánossal mutatta be.

A Győri Egyházmegye főpásztora a hálaadás fontosságáról is beszélt, amely minden emberi feladat végeztével megilleti Istent. „Tőle várjuk az áldást munkánkra, hozzá fordulunk, rá figyelünk, elismerjük Istent mint életünk Urát. Megköszönve a most felújított idősotthon munkálatainak befejezését, ne feledkezzünk meg arról, hogy életünk minden pillanatában hálásnak kell lennünk a gondviselő Istennek.”

„Az evangélium ma a vak embert állítja elénk, akinek kiáltania kell, hogy Jézus észrevegye a hatalmas tömegben. El akarják hallgattatni, mondván Jézusnak Isten országát kell hirdetnie, és nem hétköznapi dolgokkal, koldusokkal foglalkoznia. Ám nem csak akkor és nemcsak ott, Jerikó városában ült az út szélén vak koldus, akiről nem vett tudomást a környezete. Ma is sok az elesett és kétségbeesésében kiáltozó ember, akivel találkozunk az utunk során. Sokszor bizony nem halljuk meg a hangjukat – fogalmazott a főpásztor, majd hozzátette:  –  A prófétáknak és utódaiknak minden korban az volt a küldetésük, hogy Isten szavát felerősítve adják tovább. Az elesettek, a vak koldusok hangját is fel kell erősíteni, hogy az emberek meghallják a segélykiáltásukat. Legyünk készek arra, hogy Jézushoz vigyük őket, aki a hatalmas zajon át is meghallja a kérésüket!”

Veres András úgy fogalmazott: Jézusnak másfajta hallása volt; ott volt benne a mások szenvedésére odafigyelő Lélek hallgatása. „Itt, ebben a templomi közösségben, Jézus tanítványaiként mi is rendelkezünk ezzel a hallással, amely segít, hogy a jogos emberi igényeket Isten színe elé vigyük. Köszönetet kell mondanunk mindazoknak, akik készek embertársaik szolgálatára szánni az életüket, s akik hivatásszerűen akarják végezni ezt a munkát. Ők Jézus útján járnak.”

A főpásztor befejezésül arról beszélt, Isten a szeretete által növeli bennünk a készséget arra, hogy a szeretet nyelvén értsünk és beszéljünk mi is. „Minden ellentétes hang ellenére ezen a nyelven kell kommunikálnunk embertársainkkal, és így kell szolgálnunk. Ezt kívánom mindazoknak, akik emberi tudásukkal, erejükkel, munkájukkal hozzájárultak az otthon felújításához. Köszönet mindazoknak, akik anyagilag is támogatást nyújtottak ahhoz, hogy az otthon lakói méltó emberi körülmények között segítséget kaphassanak, s mindenki, aki ebben a házban él, megtapasztalhassa Isten gondoskodását, amely a szeretet hangján és nyelvén nyilvánul meg. Mindnyájunknak erre van a legnagyobb szükségünk” – mondta Veres András püspök.

A hálaadó szentmise után az idősotthon udvarán folytatódott az ünnepség. Felszólalt Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár; Illés Szabolcs, Csákvár polgármestere és Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója.

Az államtitkár méltatta az egyházi kezelésben működő idősotthonokat, ahol az ápoláshoz hozzáadott lelki érték olyan erő, amelyre nagy szükségük van az ottlakóknak. „A Katolikus Egyház kezdetektől fogva szerepet vállalt a szociális ellátás területén, s erre a történelmi tapasztalatra nagy szüksége van a társadalomnak ma is” – fogalmazott Fülöp Attila.

Illés Szabolcs polgármester a felújított épületegyüttes történetén keresztül méltatta az Esterházyak építő tevékenységét Csákváron. Elmondta: a várost kötelezi ez az örökség, s nagy öröm, hogy az épület felújításával az Egyház is támogatja a helyiek hagyományőrző közösségét. „A 270 évvel ezelőtt elkészült épületet 2010-ben a Katolikus Egyház visszavásárolta. Most, 2018-ban elmondhatjuk: ez az építmény is megmenekült a pusztulástól, és még sok évszázadon át megőrzi majd azt az arculatot, amelyet az Esterházy család hagyományozott a településre.”

A főigazgató asszony felszólalásában megköszönte a jelen lévő Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos eddigi támogatását, és kérte, hogy továbbra is nyújtson segítséget a Katolikus Szeretetszolgálat intézményfejlesztési kezdeményezéseinek megvalósításában. Egerváry Ágnes méltatta a vincés nővérek az 1800-as évek végén az intézményben megkezdett oktató, majd betegápoló és -gondozó munkáját. Idézte a segítő szakmák mottójává vált bibliai történetből a betesdai beteg jól ismert szavait: „Uram, nincs emberem!” „A Katolikus Szeretetszolgálat dolgozói az ilyen emberekhez akarnak odafordulni, s hozzájárulni ahhoz, hogy a szenvedők valós segítséget kapjanak helyzetük jobbítására. De a legfontosabb, amit szem előtt kell tartanunk: „»Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.« Minden körülmények között az ő irányításába és segítségébe kell kapaszkodnunk” – hangsúlyozta a főigazgató.

Az ünnepség háziasszonya, Szécsiné Domonkos Erzsébet intézményvezető köszönetét fejezte ki az elkészült intézményért az előtte szólóknak; majd a csákvári önkormányzat képviselőtestületi tagjainak, az épület felújításán dolgozó szakembereknek, a tervezőknek és a kivitelezőknek mondott köszönetet azért, hogy az intézmény átadása a tervek szerint megvalósulhatott.

Az ünnepség végén Veres András, az MKPK elnöke és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök megáldotta a Katolikus Szeretetszolgálat intézményének új épületszárnyát, amely korszerű körülmények között fogadhatja első lakóit.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Némedi István/Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria