Megáldották a Nyíregyháza és Tokaj közötti kerékpárutat

Hazai – 2017. szeptember 4., hétfő | 18:01

Szocska Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó megáldotta a Nyíregyháza és Tokaj között megépített kerékpárutat az új szakasz augusztus 31-i átadása alkalmával.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Nyíregyháza–Tokaj kerékpárút átadásán a kormány távlati terveiről is beszámolt, miszerint a Nyíregyháza – Tokaj – Tiszabecs – Nyírbátor – Máriapócs – Nyíregyháza útvonalon teljes megyei bicikliútkört szeretnének létrehozni a kerékpárosok, illetve a zarándokok számára.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy jövőre Magyarország dunántúli részén éppúgy épülnek majd bicikliutak, mint a Tisza-tó körül.

Köszöntőt mondott még Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője. A harminc kilométer hosszú bicikliutat és a megjelent kerékpárosokat Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója áldotta meg.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria