Megkezdődött a tatai kapucinus templom belső felújítása

Hazai – 2017. január 27., péntek | 9:01

A tatai Szent Imre kapucinus templom elektromos hálózatának teljes körű felújítása az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt 2015-ös pályázatnak köszönhetően valósul meg.

Komoly erőfeszítések és előkészületek után a tatai Szent Imre kapucinus templomban elkezdődött az elektromos hálózat rekonstrukciója, melynek során egy korábbi tűzesetben megrongálódott betápláló egységet újítottak fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt 2015-ös pályázatnak köszönhetően a restaurálást előkészítő falkutatást, az elektromos hálózat szakszerű megtervezését, illetve a korszerűsítéséhez szükséges nyomvonalak („csövezés”) és a modern igényeknek megfelelő elosztóközpontok kialakítását valósították meg. Ezzel a munka első üteme lezárult. A minisztérium újabb pályázatot írt ki, amelyet az előkészített dokumentumok alapján a rövid határidő ellenére beadott az egyházközség.

A szakértői véleményekkel összhangban a templom teljes elektromos hálózatának felújítását és a templomtérben az örökségvédelmi szempontok figyelembevételével korszerű világítás kialakítását tervezik.

A hálózat felújítása során végzett roncsolásos munkálatok helyreállítása mellett szükséges a templombelső jelenlegi – a legutóbbi felújítás óta eltelt hosszú idő, valamint a korábbi beázások és a falszigetelés hiánya miatt – erősen megrongálódott és károsodott festésének restaurálása. A mennyezet egyes részein és a diadalíven vakolati repedések találhatók. A projekt megvalósítása során a belső felázott és salétromos lábazati falfelületeket új, szellőző vakolatrendszerrel tervezik felújítani. A sérült, laza, málló fal- és mennyezeti felületeknél szükséges a meglévő festés és a laza vakolatrész eltávolítása, majd pótlása is. A felületeken tisztítás, konzerválás-alapozás, majd új festés, díszítőfestés készülne természetes pigmenttel színezett festékkel. Az új színeket az örökségvédelmi engedélytől függően határozzák meg, az elképzelés világos, pasztellszínek alkalmazása a formavilág megtartásával.

A teljes felújítással nemcsak a templombelső elektromos hálózata újulhat meg, hanem korszerű világítással és riasztórendszerrel a templom oldalfolyosóján kialakított kapucinus múzeum és szentképkiállítás is látványosabbá, vonzóbbá és mindemellett jobban védhetővé válna.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria