Megosztásokkal a pelenkákért – Facebook-kampányt indít a Katolikus Karitász és a DM

Hazai – 2017. december 14., csütörtök | 13:46

Ötödik éve szervezi meg a DM (Drogerie Markt) a Katolikus Karitásszal közös kampányát, amelynek célja, hogy kisgyermekes családokat támogassanak pelenkával.

A közös kampány a nehéz körülmények között élő családokat és gyermekeiket támogatja. Legutóbb mintegy 20 millió forint értékben több mint félmillió darab pelenkával tudott a két szervezet családokat segíteni. A közös akció keretében az elmúlt öt év során mintegy 80 millió Ft támogatással közel 1800 kisgyermeket tudtak támogatni ezzel az adománnyal. A családok számára nagy segítséget jelent a fél évre elegendő pelenka, hiszen a legtöbb esetben többgyermekes családok kerülnek be a programba.

Az idén a Győri Egyházmegyei Karitász és a DM – Drogerie Markt közös akciójában több olyan családot is segít a két szervezet, ahol mozgássérült gyermek, ikrek vagy hármas ikrek születettek. A családok így a pelenkára szánt pénzt a többi gyermekre vagy egyéb szükségleteikre tudják fordítani.

Hogy idén is minél több kisgyermekes családnak segíthessenek, az akcióval kapcsolatos Facebook-bejegyzéseknek minél nagyobb kedvelési és megosztási számot kell elérnie. Ennek érdekében biztatjuk a jóakarókat: terjesszék az ezzel kapcsolatos, a Győri Egyházmegyei Karitász Facebook-oldalán található bejegyzéseket.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria