Megújul a szigetszentmiklósi templom

Hazai – 2018. január 11., csütörtök | 10:35

A Szent Piroska görögkatolikus templom munkálatai várhatóan január végére fejeződnek be.

A Görögkatolikus Egyház 2008-ban vásárolta meg a régi szigetszentmiklósi római katolikus templomot, amely akkor már eléggé leromlott állapotban volt. Az elmúlt tíz évben csak kisebb felújításokat tudtak végezni rajta, elsősorban önerőből.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye 2017-ben 795 millió forint kormánytámogatásban részesült. Ebből az összegből több mint húsz helyszínen történtek beruházások hitéleti és egyéb közösségi célokra – megvalósult többek között a kis szigetszentmiklósi templom teljes külső felújítása is.


Új toronysisak készült, új faszerkezettel és rézborítással, a pala tetőhéjazat helyére hódfarkú cserép került, megújult az épület bádogos szerkezete, beleértve az eresz- és lefolyócsatornákat, falszegélyeket is. Megtörtént a csapadékvíz elvezetése és a templom körüli járda kiépítése, illetve a teljes homlokzat vakolatjavítása és festése. A munkák befejezése január végére várható.

A szigetszentmiklósi templom felújítását a Hajdúdorogi Főegyházmegye összesen 29 millió forinttal támogatta.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria