Megújult a látrányi római katolikus templom

Hazai – 2019. január 16., szerda | 12:54

Szinte teljesen befejeződtek a Somogy megyei Látrány római katolikus templomának felújítási munkálatai. A templomot január 12-én áldotta meg Varga László megyéspüspök szentmise keretében.

A főpásztor szentbeszédében a megkeresztelt emberhez hasonlította a megáldott templomot.

Nikli Zsolt esperes-plébános elmondta, a teljes külső és szinte a teljes belső is megújult a templomban. A plébános köszönetet mondott a munkálatok idején és az azután a háttérben dolgozó híveknek. Lelkiismeretes munkájáért külön püspöki elismerésben részesült Kocsis Istvánné.

A szentmise keretében fogadalmat tett a nemrég megválasztott új egyházközségi képviselőtestület is, a szertartás után pedig a püspök megáldotta a plébánia épületében kialakított új, modern közösségi termet.

Az eseményre az egyházközség hívein kívül meghívást kapott a környék országgyűlési képviselője, Móring József Attila és a község polgármestere, Kelemen Ferenc is. Jelen volt a helyi református lelkipásztor, Bóka Zsombor is családjával és gyülekezetével. Az ő meghívásuk köszönetnyilvánítás is volt egyben, hisz a belső munkálatok idejére, fél évig a református templomban zajlottak a katolikus szertartások.

Forrás: Bogdán János/Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Pretz Lilla

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria