Megújult a siklósi templomtorony

Hazai – 2017. november 30., csütörtök | 9:00

November 27-én, az esti szentmise keretében áldotta meg a siklósi Szentháromság-templom megújult templomtornyát Udvardy György pécsi megyéspüspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A siklósi Szentháromság-templomról a legkorábbi írásos emlék 1333-ból származik. Az akkori szentély boltozatát lebontották, azonban a két zárókő újrafelhasználásával az 1410-es években újraépítették. A török uralom után 1687-ben Boszniából ferences szerzetesek telepedtek le Siklóson, ők látták el az itteni hívek lelkigondozását. A ferencesek végezték el az addigra leromlott állapotú templom átalakítását: a szentély északi falán nagyméretű ablakot nyitottak, padlója alá kriptát építettek.

A hajó északnyugati sarkában álló tornyot az oldalkápolnával együtt 1751 és 1755 között emelték. 1845-ben feljegyzés készült, miszerint a toronytető megújítása és befedése szükséges, ám a munkálatokról nincs írásos emlék. A legkorábbi képeslapon, 1899-ben a ma is meglévő toronysisak látszik. Az évek során több felújítást is végeztek, amelyek az eredeti homlokzatképet módosították; a mostani renoválás során azt a felvételt tekintették mintának, amely a ma is a toronyban található harangok szentelésekor, 1927-ben készült. A munkálatokkal a harangszentelés kilencvenedik évfordulójára, október 30-ára készültek el.

„Az Egyház az Isten tiszteletére a legszebb tárgyakat gyűjtötte össze, az istentisztelet helyszínéül az Istenhez illő helyet akart alkotni – mondta homíliájában Udvardy György püspök. – Örömteli, ha egy közösség összefog, hogy megújuljon az Isten hajléka. Hiszen ez annak a jele, hogy a hitük erős, hiszen a kőből épült templom segíti a hívek lelkének épülését. Ilyenkor ünnepeljük, hogy Isten jó hozzánk.”

A templomtorony felújításához szükséges forrásokat a siklósi hívek adományai mellett a Pécsi Egyházmegye és egy EMMI-pályázat biztosította.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria