Minden ajándék, ami körülvesz – Beer Miklós tartott elmélkedést az Apor Vilmos-főiskola lelkinapján

Hazai – 2018. december 23., vasárnap | 13:52

A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola idén decemberben is szervezett lelkinapot a hallgatók és oktatók részére, amelyen Beer Miklós váci megyéspüspök lelki útravalót adott a jelenlévőknek az adventi készülethez.

A délutáni programon a résztvevők megcsodálhatták Orient Enikő textilművész három részből álló alkotását, amelyet a főiskola épületében helyeztek el. A váci megyéspüspök a kiállított alkotáshoz kapcsolódva beszélt a teremtett világ tökéletes természeti képződményeiről. Az évszakok csodálatos váltakozásán, a tavaszi természet ébredésén, a jégpáncélon nőtt hóvirágon, a hópehely szabályos formálódásán, a csillagok végtelenségén, baráti és családi együttlétein, zenei élményein keresztül mutatta be a minket körülölelő világ szépségeit. Mindezeket remekműnek nevezte, és arra hívta a hallgatóságot, hogy gyűjtögessék össze emlékeiket, élményeiket, és meg fogják látni, hogy „ezekből a mozaikokból kirajzolódik az a harmónia, amin keresztül aztán megszólal a világ – Isten küldötteként kezünkbe adja magát. Ebbe a csodálatos világba csöppenünk bele, és tudjuk felfedezni az Ajándékozót. Minden ajándék, ami körülvesz bennünket” – hangsúlyozta Beer Miklós.

Majd a találkozásról mint a karácsony legfontosabb üzenetéről beszélt. „A karácsony alkalom arra, hogy találkozzunk Istennel és csöndes imádságunkban megsejtsük és megértsük Őt, azt hogy jelen akar lenni életünkben.” Berzsenyi Dániel Fohászkodás című versének első versszakát idézte:

„Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.”

A főpásztor ezt követően a karácsony fogalmának eredetéről és jelentéséről elmélkedett, amely „fordulat”-ot, „megtérés”-t jelent, és összekapcsolta azt a téli napfordulóval. Karácsonykor elkezdenek hosszabbodni a nappalok, növekszik a fény. Nekünk is a fény felé kell fordulnunk, hogy ráébredjünk, ha rossz úton vagyunk, és meg kell újulnunk. Olyan világban kell helytállni, amelyben ökológiai válság van, az önpusztítás mindennapos, a telhetetlenség, az önzőség, a pazarlás a jellemző. „Meg kell fordulnunk ebben a világban, és elindulni a fény felé, helytállni és reményt adni, hogy fel tudjuk emelni embertársainkat” – buzdított mindenkit a megyéspüspök.

Elmélkedését Ferenc pápa Gaudete et exsultate (Örüljetek és ujjongjatok) kezdetű apostoli körlevelének gondolatával zárta: „A maga módján mindenkinek követnie kell azt, amit Jézus mond a hegyi beszédben. A boldogságokban körvonalazódik a mester arca, amelyet láthatóvá kell tennünk a mindennapjainkban.”

A lelkinapon Kovács Szőcs Levente közreműködött zongorán.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

 Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria