Mit ér az út, ha nem a templomba vezet? – Kétszáz éves a nyírkarászi templom

Hazai – 2018. június 1., péntek | 15:48

A nyírkarászi görögkatolikus templom felszentelésének 200. évfordulóját ünnepelték május 27-én a Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök által vezetett Szent Liturgián.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A közösség egy évvel ezelőtt Szocska Ábel apostoli kormányzóval együtt adott hálát azért, hogy újra használatba vehette a korábban életveszélyesnek nyilvánított templomot. „Nagy lépést tettünk előre, a templom teljes tetőzetét le kellett cserélnünk. Akkor nemcsak szakmai és anyagi támogatást kaptunk a Nyíregyházi Egyházmegyétől, de egy ígéretet is, hogy ebben az esztendőben együtt ünnepeljük a templom 200. születésnapját Ábel atyával. Két korábbi fatemplom után a kőtemplomot ugyanis 1818-ban szentelték föl” – mondta el Pásztor István parókus.

A főpásztort a paraklisz imádságával várták az egyházközség tagjai, a korábban itt szolgált parókusok és családtagjaik, valamint az esperesi kerület papcsaládjai és hívei. A Szent Liturgia során, homíliájában Szocska Ábel egy filmből származó kérdést idézett: „Mit ér az út, ha nem a templomba vezet?”

„Mit ér ennek a településnek az élete, ha nem a templom köré szövődik az életünk, ha az életünk útja nem a templomba vezet? – folytatta a kérdést a főpásztor. – Különleges ajándék ez a templom őseinktől és az Úristentől. Isten szeretetének a jele, aki nem hagy magunkra, közöttünk akar élni, saját magával akar megajándékozni. Ez felelősséggel jár. Fontosnak tartották kétszáz évvel ezelőtt. Fontos ma is. Mindig hozunk magunkkal valamit: áldozatot, köszönetet, hálát, kéréseinket, ügyes-bajos dolgainkat – mindez lelki templomunkat szolgálja.

Sokan sok mindent kaptak, sok mindenre válasz kaptak már itt kétszáz esztendő alatt. Választ a kérdéseikre, kéréseikre: társat, gyermeket, segítséget, mert Isten senkit nem enged haza innen üres kézzel, üres szívvel. Azt adja, amire lelkünknek szüksége van. Az út innen haza vezet, a mindennapokba. Rajtunk is múlik, hogy mit hozunk ide, mit viszünk haza, s hogy mások is ide és haza találnak-e az Isten országába a következő kétszáz évben. Így emeljük föl szívünket! Így adjunk hálát az Úrnak!”

A Szent Liturgia után a papnövendékek Damján kórusa adott hangversenyt a templomban, amjd beszámoltak a fogyatékkal élők számára szervezett ingyenes Szent Damján-tábor egész éves előkészületeiről s annak tevékenységéről.

A délután családi nappal folytatódott, ahol a gyermekeket ugrálóvár, valamint kézműves-foglalkozások várták.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Zadubenszki Norbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria