Mohos Gábor Debrecenben: Jézust nem a szegek tartották a kereszten, hanem az irántunk való szeretete

Hazai – 2019. április 8., hétfő | 17:20

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök meghívására Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök szentmisével egybekötött lelkinapot tartott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában dolgozók részére április 4-én a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban.

Mohos Gábor püspök rámutatott, hogy istenkapcsolatunk a személyes kapcsolatainkhoz hasonlóan mélyebbé válik, ha sok időt töltünk Istennel. A hitünk alapja az, hogy Jézus feltámadt, vagyis él, és mindennapos, élő kapcsolatban, egységben lehetünk Vele, része az életünknek. Mennyire hordozzuk Őt, látszik-e rajtunk a Vele való közösség? – tette fel a kérdést. – Ezt meghatározza, hogy milyen az imaéletem, mennyi időt szánok Istenre, amit nem feladatként, hanem személyes találkozásként élek meg, csendben vagyok Vele, kifejezem a hálámat, elbeszélgetek vele. Ha ránézek a napjaimra, látom, mire megy el az időm, ebből mennyi jut Istenre. Sok tevékenységünk természetszerűen megtörténik, étkezés, utazás és a többi, de Istennel való találkozásaimat tudatosan kell elhelyeznem a napjaimban, olykor küzdenem kell érte önmagammal. Azt is megtapasztaljuk, hogy az Istenre szánt időből faragunk le a leghamarabb más fontosnak látszó dolog javára. Mi hogyan éreznénk magunkat, ha valaki mindig megrövidítené a ránk szánt idejét?

Ezután a segédpüspök az istenkapcsolat mélységére irányította a figyelmet. Segíti az Istenről kialakult kép, a megélt istenélmény is; ha volt ilyen az életünkben, arra érdemes időről időre visszatérni – mondta Mohos Gábor. – Az Ószövetség mindig visszatér ahhoz a közösségi istenélményhez, amit az Egyiptomból való kivonuláskor tapasztalt meg a választott nép. Isten megmentette őket, ez határozta meg létüket. A mi identitásunkat az istengyermekség határozza meg, és hogy a keresztségünk által a Szentlélek templomai lettünk. Mennyire formálja ez napjainkat, mindennapi és komoly döntéseinket? Megkérdezem-e Istent, mi az Ő szándéka, mire hív meg?

Mohos Gábor elmondta: amikor a püspöki konferencia a római Pápai Magyar Intézet vezetésére jelölte őt, döntés elé került. A kinevezés elfogadásához sok gyakorlati lelkipásztori feladatról kellett lemondania, ami a lelki életét meghatározta. Ha nem kérdezte volna meg Istent, akkor könnyen lehet, hogy nemet mondott volna. Ha személyes kapcsolatban vagyunk Istennel, akkor adott esetben Ő segít a döntésünkben – hangsúlyozta a segédpüspök. – Alattomos buktató lehet viszont ebben az, hogy amire a lelkem mélyén vágyom, arról azt gondolhatom, hogy Isten akarja. Honnan tudjuk tehát, mi Isten akarata? Isten nem akar nekünk rosszat; általában próbára tesz bennünket, és ez áldozattal jár. Készen kell lennünk arra, hogy bizonyos dolgokat elengedjünk. Ha döntenem kell, akkor általában az a jó döntés, ami nehezebb, nagyobb kihívást jelent számomra, mert természetünk alapsebzettségének része, hogy mindig a könnyebb irányba hajlunk.

Mi, keresztények a megfeszített Krisztust hirdetjük. Krisztus személyének kiemelkedő vonása, hogy keresztre feszítették. Ismerjük ezt a tényt, de kérdés, hogy mennyire érint meg bennünket. A püspök utalt rá, hogy sokszor magunkon is megtapasztalhatjuk: már annyira megszoktuk a kereszt látványát, hogy nem hat meg bennünket. Rámutatott arra is, hogy Jézus, a hatalmas, a gyógyító gyengeként magatehetetlenül függ a kereszten. Ha akarja, leszállhatott volna a keresztről. De Jézust nem a szegek tartották a kereszten, hanem az Atya iránti engedelmessége és az irántunk való szeretete. Mi is hordozzuk keresztjeinket. Ha lehetőségünk lenne rá, hogy megszabaduljunk tőle, meddig vinnénk tovább?

A megfeszített Krisztusban Isten mindent felülmúló szeretete, jósága, emberi nyomorúságunkkal, korlátainkkal való azonosulása nyilvánul meg. Ő a szeretettől indíttatva eggyé akar velünk válni, annak ellenére, hogy az emberrel való eggyé válás egyenlő az önkiüresítéssel, leereszkedéssel, szenvedéssel, a halál megtapasztalásával. A kereszt titkában tehát Isten végtelen bölcsessége és ereje nyilvánult meg – folytatta elmélkedését Mohos Gábor. – A szent három napra figyelve ez az első felvonás, amely a feltámadásba torkollik. Látható, hogy Jézus halálának nem lett volna értelme, ha nem támad fel. Áldozatának azért van üdvözítő ereje, mert értünk nemcsak meghalt, hanem fel is támadt.

A feltámadás nagy titok. Nem olyan, mint Jairus lányának vagy Lázárnak az esete, akik e földi életre támadtak fel. Egy teljesen új élet kezdődik el. A feltámadt Jézust harmadszorra sem ismerték fel a tanítványai, ugyanaz volt a teste, de átalakult: a természeti törvények nem hatottak rá, át tudott menni a zárt ajtón, el tudott tűnni, mégis volt teste, mert evett. Nemcsak látomás, nem szellem, hanem kézzel fogható, megtapintható. Jézus feltámadt teste nincs alávetve sem az időnek, sem a romlásnak, örökké tart. Nem lényegtelen erről gondolkodnunk, hiszen Jézus feltámadt embersége mutatja számunkra Isten szándékát földi életünk után. Mi, keresztények hisszük a testben való feltámadást. Éppen ezért nem mindegy, hogyan tekintek saját testemre. Eszköz számomra, vagy én magam vagyok? – tette fel a kérdést a püspök. Kiemelte: önmagunkat Jézuson keresztül tudjuk igazán megismerni és értékelni. Jézus feltámadásában, ami szétfeszíti a történelem korlátait, egészen új élet kezdődik. Isten olyan távlatot nyitott meg, ami messze meghaladja azt a földi gondolkodásmódot és életet, ahogyan a mindennapjainkat éljük. Éljünk két lábbal a földön, de élő hittel, és akkor meg tud nyílni lelkünk az isteni magasságokra, mert Isten többet és jobbat szán nekünk, mint ami gondolatainkban megfogalmazódhat.

A feltámadás örömhíre az első keresztényeknél robbanásszerű újdonságot és hatalmas örömet jelentett, egyrészt a bűntől való szabadulás, másrészt az új élet lehetősége miatt. Jézusnak ez az új élete nemcsak azt jelenti számunkra, hogy hisszük: valamikor a földi élet után Isten irgalmából hasonló új életünk lesz, hanem hogy már most elkezdődött bennünk.

Mohos Gábor további előadásaiban az Egyház megújulásának lehetőségeiről is szólt, ami összekapcsolódik az Istennel való kapcsolatunk megújulásával, valamint a gyónás, szentáldozás szentségének ajándékairól, a szentmisén való helyes részvételről, Istennek az ember utáni vágyakozásáról és az Istenbe, valamint az egymásba vetett bizalomról mint a boldogság alappilléréről.

Forrás: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria