Nagyböjti lelkigyakorlat a sárvári Szent László-plébániatemplomban

Csütörtökön délután Angelico atya a Szent László Katolikus Általános Iskola nevelőinek, munkatársainak tavaszi nevelési értekezletén a tanítás, segítés fontosságáról beszélt. Arról, milyen sokra tartja az egyház a tanító szolgálatot. Szólt a börtöntanárok helyzetéről, és saját életének példáival támasztotta alá mondanivalóját. Don Bosco és Néri Szent Fülöp alakjára utalva kiemelte, hogy az irgalmasság cselekedete a tanítás. A szülők, nevelők a jóra tanítják a gyermekeiket, tanítványaikat, ahogy az a mesékben is lenni szokott. A jó mindig elnyeri jutalmát, a gonosz a büntetését. „És mi a helyzet a Földön? Ott is ez érvényesül?” Többnyire nem. De az emberi élet csak akkor élet igazán, ha irgalmasak vagyunk, ha gyakoroljuk a testi és lelki cselekedeteket. Szabad és kell a gyermekeket a jóra tanítani! Ám ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, mi magunknak is szükségünk van irgalomra. Találkoznunk kell az irgalom forrásával. A legnagyobb forrás az irgalom anyja, Szűz Mária. Legnagyobb tette az volt, hogy nekünk adta gyermekét, az irgalmat, a keresztre feszített Jézust.

Hogyan találkozhatunk Máriával? – tette fel a kérdést Stift Zoltán. A szavakon túl a zenében, az ábrázolásban.

Az atya ekkor elővette rajzeszközeit, és az Arany Miatyánk eléneklésével, rajzai segítségével mutatta meg az irgalmas Jézus szenvedéstörténetét.

Az iskolai szentbeszéd után a Szent László-plébániatemplomban folytatta elmélkedő gondolatait. Az első este felidézte a tizenegy évvel ezelőtti sárvári lelkigyakorlatát, amikor az erényekről beszélt. „Légy jó mindhalálig!” – hangzott a regénycím akkor és most is. Ne csak tegyük a jót, hanem legyünk is jók! Ha a krisztusi erények jellemeznek minket, akkor jók leszünk. Ha találkozunk az irgalommal, mi is vágyunk az irgalmas cselekedetre.

Ezután a kétszer hét irgalmas cselekedetről beszélt: az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről. A hét az teljes, kerek egész. Az emberi élet egyensúlyához hozzátartozik az erény, ezek közül is a négy sarkalatos erény: az igazságosság, a megfontoltság, a mértékletesség, az erősség. Mint egy négylábú szék, az ember is meginog, ha az egyik erény hiányzik. Ezek felett a hit, remény, szeretet, a három isteni erény teszi természetfelettivé. Az erény nélkül nincs szeretet, nincs kultúra. VI. Pál pápát idézte, aki azt vallotta: a szeretet kultúráját kell akarnunk. II. János Pál pápa gondolataiból kiemelte: az élet kultúráját szembe kell állítani a halál kultúrájával. A béke két pillére az igazságosság és az irgalmasság. Ezt nemcsak a nemzetek, országok között kell megvalósítani, hanem a kisebb közösségekben, a családokban is.

Példaként állította a hívek elé azokat, akik életükkel megmutatták, hogyan kell irgalmasan élni: a Szűzanyát, Szent Mártont, Kalkuttai Teréz anyát.

Első esti szentbeszédét a következő mondattal zárta az atya: „Ha Krisztus tanítványai akarunk lenni, akkor szükséges ezeknek az erényeknek a gyakorlása. Keresztény embernek nem vallhatja magát az, aki nem ezek szerint él.”

A második nap estéjén, a Hétfájdalmú Szűz napján, a „vicium” fogalmáról mint az erény ellentétéről beszélt az előadó szentbeszéde elején. Ez nem hiba, hanem a rosszul begyakorolt készség, mely a hét főbűnnel kapcsolatos. Majd Sienai Szent Katalin gondolatait vetítette a hívek elé az alázatos magatartásról, mely az igazságnak megfelelő. Szabad akaratunk által vagy szeretünk, vagy gyűlölünk. A gyűlölet a rendetlen önszeretet során valósul meg. Ha nem ismerjük magunkat, nem tudjuk szeretni sem. A bűn hegyén elültetett önismeret fája ki van téve szélnek: az emberi elvárásoknak való túlzó megfelelés, az anyagi javak iránti rendetlen törekvésnek. Ez mindig keserű gyümölcsöt terem. Miért fontosak az erények? Mert ezeket visszük magunkkal a mennyországba. A legközelebbi az, amit tehetünk, ha megtanuljuk a rendezett, igaz szeretet erényét. Ha nem leszünk irgalmasok, Isten se tud nekünk irgalmazni. Az erény a tettek által válik valóvá.

Ezután a türelem erényéről beszélt a lelkiatya. Az Úr Jézus türelme, hogy megalázta és feláldozta önmagát. Szent Katalin szavait idézve: Ne ítélkezzünk a felebarátunk felett, hanem Isten akaratát ítéljük meg! Hálásnak kell lenni az olyan felebarátnak, aki próbára teszi a türelmünket.

Az irgalom olyan készség bennünk, amellyel a gyengéhez, a kiszolgáltatotthoz le tudunk hajolni. A mások baja és szenvedése iránti részvét.

Az irgalmasság cselekedetei közül a bűnösök jóra intésének cselekedete volt a következő, melyet értelmezett Zoltán atya. Ha azt gondolom valakiről, hogy bűnös, szólni kell? Tenni kell? De hogyan?

Úgy, hogy ne ítélkezzem! Először is imádkozni kellene érte. Ehelyett mi elmondjuk a hibákat másoknak, „csámcsogunk” rajta. Teréz anya három gondolatát idézte erre megoldásként. Akkor szólj, ha amit mondanál, az igaz! Akkor szólj, ha a te dolgod! Akkor szólj, ha erre alkalmas a hely és az idő – és szeretettel szólj!

A harmadik lelkigyakorlatos este a szentbeszéd az irgalmasság módjáról szólt. Ha azt gondoljuk, hogy az irgalmasság során az erősebb hajol le a gyengéhez, akkor nem irgalmasságról beszélünk. A szentek mind utolsónak vallották magukat. Senkinél sem gondolták erősebbnek személyüket. „A bűnösök között az első én vagyok.”

Ismét Sienai Szent Katalint idézve: „Nincs irgalom alázat nélkül.”

A következő lelki cselekedet: békében tűrni az igazságtalanságot. Erre a legnagyszerűbb példa a Szűzanya volt. Ő kitüntetett módon tűrte Jézus igazságtalan keresztre feszítését. Mi tudjuk-e békében tűrni, ha velünk igazságtalanság történik?

Tudunk-e megbocsátani? – hangzott a következő kérdés. Tudunk-e az ellenünk vétőknek megbocsátani? Az igaz embernek vannak ellenségei. Ha nagyon jól viselkedünk, nem fognak szeretni minket. Próbára fognak tenni minket. Úgy, ahogy az állatok nem tűrik maguk közt a tőlük eltérőt, mi emberek sem tűrjük el.

Szent Ágoston pedig azt mondta, a béke a rend nyugalma. A rend a megbocsátás és az igazságosság kettősége.

Utolsó irgalmassági cselekedet a jótanács cselekedete. Mi, emberek mindig mások életét akarjuk megrendszabályozni. Ám tanácsot adni mindig csak alázattal és szelíden lehet. Mindig olyan tanácsot adjunk, amit saját bőrünkön már megtapasztaltunk.

Elköszönő szavaiban az atya mindenki számára azt kívánta, hogy az irgalmasság évében még sok alkalom adódjon arra, hogy ezeket a cselekedeteket alaposabban megismerjük, és az életünk során alázattal gyakoroljuk.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír