Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés a Székesfehérvári és a Pécsi Egyházmegyében

Hazai – 2017. április 7., péntek | 18:50

A Katolikus Karitász az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést hirdetett az egyházmegyékben, amivel a rászoruló, szegény családokat szeretnék támogatni. A Székesfehérvári és a Pécsi Egyházmegye beszámolóit tesszük közzé.

 


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A karitász idei nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtő akciójának eredménye minden elképzelést felülmúlt. Spányi Antal megyéspüspök, a katolikus segélyszervezet elnöke a székesfehérvári adományátadó ünnepségen köszönte meg az országos központ, az egyházmegyei központok és a plébániai karitászcsoportok munkáját. Köszönetét fejezte ki a számos adományozónak, hogy meghallották a felhívást, és nagylelkű felajánlásokat tettek.

Az országos templomi élelmiszergyűjtés eredményeképpen idén rekordot döntve több mint 190 tonna élelmiszer gyűlt össze a plébániákon. Ebből mintegy 25 ezer családnak, rászorulónak állítanak össze az önkéntesek csomagokat, amelyeket már el is kezdtek kiszállítani. A Székesfehérvári Egyházmegyében 23 tonna tartós élelmiszert ajánlottak fel a hívek, amivel nélkülöző embertársaikon, majd 3 ezer családon segítenek. Az adomány szétosztása folyamatosan zajlik, hogy még húsvét előtt megkapják a segítséget a rászorulók.


A püspök az adományok átvételére érkező mintegy száz család előtt elmondta: ezek a templomokban összegyűjtött adományok a felebaráti szeretet olyan megnyilvánulásai, amelyek nemcsak a testnek jelentenek táplálékot, hanem a léleknek is. Isten gondviselő szeretetének üzenetét hordozzák. A főpásztor átadta a székesfehérvári Magyarok Nagyasszonya karitászcsoport által összeállított, mintegy nyolc kilogrammos csomagokat, amelyekbe az élelmiszerek mellett gyermekeknek szánt ajándékokat is elhelyeztek az önkéntesek.

Spányi Antal az élelmiszercsomagokon túl a most újrainduló „Öngondoskodó háztartások” program keretében vetőmagot is átadott a kerttel rendelkező rászoruló családoknak. A katolikus segélyszervezet országos központja tavasz elején több mint kétezer családnak adományoz vetőmagokat, összesen 6,2 millió forint értékben. Emellett az egyházmegyei karitászközpontok a támogatást saját forrásukkal kiegészítve további ezer családot tudnak segíteni a program keretében. Az akció során a vetőmagcsomagokban tizenötféle zöldségmagot kapnak ajándékba a rászoruló háztartások.

Spányi Antal püspök áldott húsvéti ünnepeket kívánt a megjelenteknek, és Isten áldását kérte a vetőmagokra, hogy a lehető legnagyobb termést hozzák, és a megművelt keretekben teremjen meg minden, ami a családoknak szükséges. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy a karitász adományvonala továbbra is él: a 1356-os számot tárcsázva hívásonként ötszáz forinttal lehet támogatni  a rászorulókat.

* * *

A Pécsi Egyházmegyei Karitász a karitászcsoportok és a plébániák közreműködésével idén 10 ezer 200 kilogramm élelmiszer-adományt gyűjtött össze. Az adakozók étolajat, lisztet, cukrot, tésztát, rizst, konzerveket, édességeket és egyéb tartós élelmiszereket ajánlottak fel a rászorulóknak. A csoportok maguk választják ki a területileg hozzájuk tartozók közül, kiket segítenek az élelmiszercsomagokkal a húsvéti készülődés idején. A Pécsi Egyházmegyei Karitász önkéntesei kétezer családhoz juttatták el a hívek felajánlásait a „Tartós szeretet” program keretében.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye; Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria