Nehéz helyzetben élő embereket láttak vendégül a Nemzeti Színházban

Hazai – 2019. február 26., kedd | 12:23

„A Nemzeti mindenkié” elnevezésű program keretében és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve a budapesti Nemzeti Színház február 18-án olyan embereknek ajánlotta fel ingyenesen, hogy megnézhetik Tamási Áron „Vitéz lélek” című művét, akiknek nem lehet a mindennapjaik része a színház.

Február 18-án nyolcvankét évesen először jutott el színházba egy, a szerb határ mellett élő idős férfi. Ő is egyike volt annak a négyszáz idős, beteg, hajléktalan és nehéz helyzetben élő embernek, akik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében látogatták meg a Nemzeti Színházat Vidnyánszky Attila igazgató meghívására. Az ország több mint harminc településéről érkeztek a nézők a Vitéz lélek című előadásra.

Vidnyánszky Attila a Máltai Híreknek elmondta, azért hívta meg a rászoruló embereket a Nemzeti Színházba, mert küldetésüknek tekintik, hogy a nemzet színházává tegyék az intézményt. „Fontosnak tartjuk, hogy ne egy kiváltságos réteg szórakozása legyen a színház, hanem mindenki el tudjon jutni ide. Nem lehet olyan helyzet, hogy valaki anyagi okok miatt ne tudjon bejutni a nemzet színházába. Sok embernek gondot okoz ez, és ha nem is ütközik nehézségbe, mégis, valahogy távol marad tőle a színház, miközben az egyik legjobb hely a világon. Számomra ezért ünnepnap a mai, mert azok is eljöhettek ma ide, akiknek máshogyan nem lett volna rá lehetőségük” – hangsúlyozta az igazgató.

Az első ingyenes előadás megvalósításában a Nemzeti Színház együttműködő partnere volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet. A segélyszervezet révén négyszáz hátrányos helyzetű, idős, beteg, közfoglalkoztatott, hajléktalan és mozgáskorlátozott ember érkezett az előadásra, akik közül többeknek ez az alkalom volt az első színházi élményük, és sokan most először jártak Budapesten.

„A fiam mozgássérült, nehezen mozdulunk ki. Akkor van rá lehetőségünk, amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programot szervez, és segít az utazásban. A Nemzeti Színházba már régóta el szerettünk volna jönni, és ennek a meghívásnak és a szervezésnek köszönhetően itt lehetünk. Már az is nagy élmény volt, amikor az útról megpillantottuk az épületet” – mondta egy szolnoki édesanya, aki családjával érkezett az előadásra.

„Több idős embert hoztunk el ma, akikről önkénteseink gondoskodnak. Van egy nyolcvankét éves gondozottunk, aki ma volt életében először színházban. A szerb határ közeléből nagyon nehezen tudunk eljutni Budapestre színházba, ezért mindenkinek óriási élmény volt. Az előadás csodálatos volt, különösen is az, hogy élőben láthattuk a színpadon Mécs Károlyt. Mindannyiunknak felejthetetlen volt ez a délután” – mondta a Jánoshalmáról érkezett negyvenöt fős csoport vezetője, Kiss Györgyné Klára.

A Dél-pesti Centrumkórházból százötvenöt embert, köztük ápolókat, kórházi udvari munkásokat, valamint a biztonsági szolgálat munkatársait, a Somogyi László Szociális Gondozói Szolgálattól pedig harminckilenc szociális munkást látott vendégül a színház.

A Nemzeti Színház két évvel ezelőtt hirdette meg „A Nemzeti a diákokért” programot, melynek keretében négy darabot – János vitéz, Csongor és Tünde, Fekete ég – A fehér felhő, Tóth Ilonka – ingyenesen játszanak a színházban, az előadásokra diákok és pedagógus kísérőik mehetnek. Az elmúlt években a Nemzeti Színház vendégül látott nagycsaládosokat, nehéz sorsú gyermekeket, távoli településekről és a határon túlról érkező iskolai csoportokat; „A Nemzeti a diákokért” program keretében eddig százezer diák jutott el a színház előadásaira. Ennek mintájára indította el az intézmény „A Nemzeti mindenkié” programot.

A következő ingyenes előadást március 19-én tartják azok számára, akik körülményeik miatt nem juthatnak el színházba; Tamási Áron Vitéz lélek című előadására várják szervezetek jelentkezését.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria