Nem a plébániának van területe, hanem egy területnek közössége – Evangelizáció a plébániákon

„Mester, hol laksz? Gyertek, nézzétek meg!” (Jn 1,38–39) – Ezzel a mottóval és A katekumenátus hatása a plébánia evangelizációs küldetésére címmel rendezték meg Mohácson április 23. és 25. között a XVIII. Országos Katekumenátus Konferenciát.

Az evangelizáció nagy kihívásként jelenik meg plébániai közösségeink előtt. Újabb és újabb generációk jönnek, akik újabb és újabb nyelvezeteket és kommunikációs csatornákat használnak; másként gondolkoznak az emberről, Istenről és a világról. Hogyan tudjuk megszólítani és elvezetni őket Krisztushoz?

Az idei konferencia során a résztvevők áttekintették, hogyan gazdagíthatják plébániáinkat, parókiáinkat a katekumenátusban megélt tapasztalatok, a katekumenátus intézménye.

A háromnapos konferencia egy-egy napjának fő gondolatai a következők voltak: 1. Hogyan kezdjem? 2. Merjük elkezdeni! 3. Ellenszélből tolóerő. 

Provokatív gondolatok, előadások, feladatok is elhangzottak; rámutattak: a plébániák, parókiák akkor kezdenek igazán élni, amikor elkezdenek kilépni önmagukból, vagyis elkezdenek evangelizálni.

Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa Mi a plébánia küldetése? című előadásában utalt az Egyház jogi megfogalmazásának hangsúly-áthelyeződésére az utóbbi évszázadban a plébániával kapcsolatban. Míg a korábbi felfogásban a plébánia meghatározása elsősorban területi alapú volt, és a lelkipásztori ellátást helyezte fókuszba, addig az új definíció szerint a plébánia a Krisztus-hívők közössége, mely – többnyire – egy adott helyen, a püspök által megbízott plébános vezetésével él. Nobilis Márió sokat idézett a 2012-ben elhunyt neves olasz teológustól, Sergio Lanzától, aki szerint meg kell értenünk: nem a plébániának „van területe” (a birtoklás logikája szerint), hanem a területnek, környezetnek plébániaközössége (mely tudatosan és örömmel vállalja az ott élők evangelizációját).

A plébánia, parókia a közösségek közössége, jövője pedig a változás képességén múlik: tud-e, akar-e, mer-e reflektálni magára, és akár változtatni magán azért, hogy a számára adott környezetben Krisztus aktuálisan hiteles tanúja legyen? A parókia/plébánia és annak élete elsősorban nem az egyén szentségre való törekvésének a helye, hanem a közösségé.

Az előadó idézte Szent II. János Pál pápa Christifideles laici kezdetű dokumentumát is, melyben olvashatjuk: az Egyház „közvetlenül és láthatóan a plébániában jelenik meg, mely az Egyház konkrét megjelenési helye, sőt bizonyos értelemben maga (...) a fiai és lányai között élő Egyház” (26). A plébániának tehát, mivel Egyház, egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak kell lennie. Az utóbbi kiemelten azt jelenti, hogy a plébániaközösségeknek „össze kell kötniük” Krisztust és a világot, ahogyan az apostolok két legfőbb jellemzője is az volt, hogy egyrészt Krisztussal szoros életközösségben éltek, másrészt pedig hajlandók voltak őt hirdetve elmenni „a világ végéig”, a perifériákig.

Udvardy György pécsi megyéspüspök, az MKPK Hitoktatási Bizottságának püspök-elnöke Tyúk vagy a tojás – mi volt előbb, a szomjúság, vagy a víz? című előadásában kiemelte, idézve egy püspökelődjét: ha nincs, aki elkezdje, nem lesz, aki befejezze. A belső evangelizáció gyümölcse a külső evangelizáció. Magunkat kell először a Jóisten szolgálatába állítani, majd ezután tudunk magunk is missziót teljesíteni. Nagyon fontos, hogyan értelmezi az Egyház a mai ember létét, kérdéseit, tapasztalatait.

A főpásztor megfogalmazta: az emberré válás szükségszerű közege a közösség; a nem evangelizáló egyházi közösség nem életképes. Új találkozási felületeket kell találni a világ számára.

Simon Péter, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, a Matematikai Intézet igazgatója, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia katekumenátusa befogadó csoportjának tagja Hálózatkutatás és az evangelizáció című előadásában kiemelte, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és ezeken keresztül miként tud Krisztus örömhíre terjedni.

A krisztusi ember számára a cél nem egy eredmény, hanem egy folyamat – emelte ki. – Mennyire nagy a világban a szomjúság, és mennyire fontos annak az értéknek a megtapasztalása, hogy nálunk van a víz!

A matematika sok területét segítségül híva, többek között a kapcsolatokban lévő csúcsokkal és élekkel szimbolizálva Simon Péter rámutatott, nagyon fontos egymás elérése, az összekötő pontos feltérképezése és üdvös használata. A kapcsolatokban élő ember az Istenhez kapcsolódik.

Kató-Bellavics Ágota katekéta, mentálhigiénés lelkigondozó, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia katekumenátusa befogadó csoportjainak vezetője Hogyan működik a katekumenátus által inspirált plébánia? címmel vezetett modellező műhelymunkát.

Milyen lehetőségeket látok magamban, közösségemben a misszió kiteljesedésére? – tette fel a kérdést, és keresésre hívott, hogy válaszokat találjunk rá, hogyan működhet minél hatékonyabban a katekumenátus által inspirált közösség.

A műhelymunka során egy-egy evangelizációs terv kidolgozásához kerestek a résztvevők „munkatársakat”, akik motivációjukkal, képességeikkel és szakértelmükkel segítettek meghatározni a terv legfontosabb lépéseit.

Kató Csaba diakónus, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Felügyelőségének szakmai és személyi támogatási vezetője A közösségben megjelenő dinamikák az evangelizáció mozgatói című előadásában a következő tézisre kereste a csoportstruktúra és csoportdinamika segítségével az igazolást: „Az egészséges plébánia és katekumenátus természetesen evangelizál.”

Kiemelte a közösségben működő dinamikák közül a külvilág nyomását a közösségre, amire az egészséges válasz az identitás megerősítése és a befogadás kultúrájának a megteremtése; a tagok és a vezető kapcsolatában jelentkező agitációt, amire a válasz a vezető világos és párbeszédre nyitott működésének megerősítése; a tagok közötti intrikát, amit az együttműködés erősítése tud ellensúlyozni.

A határaink nem feltétlenül elválasztanak, hanem összekötnek és segítenek feladataink, helyünk tisztázásában közösségünkben – mutatott rá a diakónus. Előadását egy afrikai közmondással zárta: „A fű nem akkor nő, ha száránál fogva húzzák, hanem ha öntözik a tövét.” A plébániai és parókiai közösségeink gondozása természetesen elvezet az evangelizáció küldetésének beteljesítéséhez.

Forrás és fotó: MKPK Hitoktatási Bizottság

Magyar Kurír