Nyílt napot tartanak a püspökszentlászlói kastélyban és arborétumban

Hazai – 2018. március 15., csütörtök | 16:01

A Pécsi Egyházmegye látnivalói között idén a püspökszentlászlói kastély és arborétum várja a látogatókat kedvezményes belépőjeggyel március 18-án, az Uniós Fejlesztések Nyílt Napján.

Az országos kezdeményezés célja, hogy minél többen megismerhessék azokat az értékteremtő beruházásokat, amelyek az Európai Unió támogatásával valósultak meg az elmúlt években. A Pécsi Egyházmegye idén Püspökszentlászlóra hívja az érdeklődőket.

A Zengő északi oldalán húzódó völgyben a 18. század végén épült a klasszicizáló késő barokk stílusú templom és püspöki nyaralókastély. A 2015-ben lezárult fejlesztés során jött létre itt a turisztikai információs pont, a kastély történetét feldolgozó kiállítás, valamint a Mindszenty-emlékkiállítás.

Az Államvédelmi Hatóság 1955-ben közel négy hónapig tartotta őrizetben az addigra meglehetősen leromlott állapotú kastélyban Mindszenty József bíborost. Ennek a négy hónapnak állít emléket a hercegprímás életét bemutató két szoba, ahol a bíboros néhány személyes tárgya is látható.

A kastélypark, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet részét képező arborétum nyolcvannégy fa- és cserjefajtát őriz. A park várja az elcsendesedésre, a természet közelségére vágyó látogatókat.

A március 18-i nyílt napon a püspöki kastélyban 10.00, 13.00 és 16.00 órakor indulnak tárlatvezetések kedvezményes, 600 Ft-os belépőjeggyel, de csoportok előzetes egyeztetéssel más időpontban is kérhetnek idegenvezetést.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria