Nyílt napon népszerűsítették a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központját

Hazai – 2017. december 14., csütörtök | 13:01

December 8-án nyílt napon ismerkedhettek meg az érdeklődők a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjával. Az itt zajló kétszakos tanárképzésre 2018. február 15-ig lehet jelentkezni.

Az ELTE 2017 tavaszán érkezett Szombathelyre; az ELTE Savaria Egyetemi Központ azóta még több lehetőséget és még színesebb együttműködési területet kínál a II. János Pál Katolikus Szakkollégium és a hittanárképző főiskola számára. Éppen ezért ezek az intézmények is – szervesen kapcsolódva a szombathelyi campus nyílt napjához – külön standon népszerűsítették a képzéseiket.

A nyílt nap keretében ismertették meg az érettségizőkkel a duális képzés, az osztatlan tanári szakok, a sporttudományi képzés lehetőségeit, külön előadásokkal mutatkoztak be a karok, valamint több csoportban bemutatták a látogatóknak a Savaria Campust. A „körút” alatt érintették a sportcsarnokot, a könyvtárat és a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumot, ahol a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja is bemutatta a szakkínálatát.

A 2018/2019-es évtől már nyolc osztatlan tanári szakpárral is párosítható a hittanár-nevelőtanár képzés, amit egy megújuló és modern eszközökkel felszerelt épületben, családias környezetben végezhetnek a hallgatók, akiknek hivatalosan a Győri Hittudományi Főiskolával jön létre jogviszonya, de a közismereti tanárszak ismeretanyagát a szombathelyi tanárképzés keretében, az ELTE-n hallgatják. A Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjában a hittanár szak mellé osztatlan tanárképzésben a másik szakot (angol, magyar, történelem, testnevelő, matematika, földrajz, ének-zene vagy biológia) az ELTE biztosítja a szombathelyi Savaria Egyetemi Központban.

Jelentkezési határidő az osztatlan kétszakos hittanárképzésre: 2018. február 15.

Bővebb információ, illetve tudnivalók a felvételivel kapcsolatosan a szakkollégium honlapján és a Győri Hittudományi Főiskola weboldalán érhetők el.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria