Nyolcórás bibliamaratont tartottak a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban

Hazai – 2017. december 6., szerda | 12:51

November 30-án reggel 10 órától este 18 óráig tartott az ökumenikus bibliamaraton a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban; az alkalomra több felekezet papját és lelkészét meghívták a szervezők.


„A te igéd lámpás a lábamnak,
s ösvényemnek fényesség”
(Zsolt 119,105)

Ferenc pápa két évvel ezelőtt arra buzdított bennünket, hogy a Bibliát ne irodalmi műnek, hanem napi olvasmánynak tekintsük, és gyakran olvassuk. Mahatma Gandhit is idézte, aki nem volt keresztény, de egyszer azt mondta: „Rátok, keresztényekre egy olyan könyvet bíztak, amelyben elegendő mennyiségű robbanóanyag van ahhoz, hogy az egész civilizációt ezer darabra robbantsa szét, hogy átfordítsa a világot, és békét vigyen egy háborútól pusztított bolygóra. Azonban úgy bántok vele, mintha egyszerűen csak egy irodalmi mű lenne, semmi több.” Mindannyian tudjuk, hogy a természetfeletti a természetesre épít, tehát a Bibliában lévő Lélek tüze is csak akkor tud lángra lobbanni, ha vannak emberek, akik rendszeresen olvassák, tovább „fertőzik” Isten igéjével szűkebb és tágabb környezetüket.

Mindezeket komolyan véve a kistarcsai kórházban november 30-án reggel 10 órától este 18 óráig ökumenikus bibliamaratont tartottak a betegek és dolgozók lelki épülése céljából, melyre több felekezet papját és lelkészét hívták  meg.

Az alapelgondolás az volt, hogy az egyórás időintervallumokban legyen egy félórás olvasás, utána egy negyedórás magyarázat, tanítás az elhangzottakról, majd az utolsó negyedórányi csöndben legyen lehetősége a jelenlévőknek az elhangzottak elmélyítésére – ezt a legtöbb órában sikerült is megvalósítani. Nyugalommal és örömmel töltekeztek fel a dolgozók, a betegek, és a  szolgálattevők is boldogan zárták a napot.

A bibliamaraton tematikáját Faragó Artúr katolikus kórházlelkész állította össze; három felekezet kórházlelkésze vett részt a felolvasónap szervezésében. A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat háromszáz darab János-evangéliummal támogatta a kezdeményezést; a Mai Ige kettőszázötven aktuális kiadványt küldött erre a célra, a Harmat Kiadó Family újságokat ajándékozott; Szegedi László tápiósülyi plébános régi Káldi-bibliáját és szent könyveit adta kölcsön erre a napra.

Forrás és fotó: Szabóné Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta/Kórházlelkész.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria