Olajszentelési szentmisék egyházmegyéinkben – FRISSÍTVE

Hazai – 2019. április 19., péntek | 11:49

Nagycsütörtök délelőttjén olajszentelési misét tartanak a püspöki székesegyházakban. A főpásztor együtt misézik egyházmegyéje papságával, megszenteli a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát. A papság megújítja szenteléskor tett ígéreteit. Az egyházmegyék beszámolóit közöljük.

 Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Testedet és véredet velem is megosztó Jézus, nincsen szavam, szemléllek, amint térdre ereszkedsz előttem, és mosod sárban tipró lábamat, és mondod: vegyél magadhoz. Önátadásodból élek, és ebből akarok tanulni, hogy tudjam én is mindig magamat adni, életet az életért – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök e gondolatokkal hívta a papi hivatásért mondott hálaadásra és ígéretmegújításra az egyházmegyéjében szolgáló lelkipásztorokat április 18-án, nagycsütörtökön délelőtt a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban bemutatott olajszentelési szentmisén.

Az ünnepi liturgián részt vett Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Katona István nyugalmazott egri segédpüspök.

Palánki Ferenc homíliájában hangsúlyozta, Isten a papi hivatás útjára lépőt képessé teszi arra, hogy szentté váljon és kövesse őt. Példaként Néri Szent Fülöp reggeli imádságát idézte a főpásztor: „Uram, vigyázz Fülöpre, mert meglátod, estelig még elárul.” Ha valaki tudja azt, hogy nem bízhat saját erejében, de belekapaszkodhat minden nap Isten kegyelmébe, akkor teljesíteni fogja hivatását.

A teljes beszámolót és a képgalériát ITT találják.

Fotó: Kovács Ágnes

* * *

Egri Főegyházmegye

Az egri bazilikában tartott krizmaszentelési szentmisén a főegyházmegye papsága mellett részt vett a bérmálkozásra készülő több száz fiatal is.

Szentbeszédében Ternyák Csaba a párizsi Notre-Dame-ot nagyhétfőn pusztító tűz kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a dráma is alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk és új elhatározásokra jussunk; hiszen hisszük, hogy életünk eseményeit úgy is felfoghatjuk, mint Isten üzenő füzetét. A hívő emberben ugyanis megvan az a lelki érzékenység, hogy minden eseményt az üdvösség távlatába helyezzen. Az érsek feltette a kérdést: Mit üzen nekünk ez a tűzvész? És így válaszolt: Értjük mindannyian, ez egy figyelmeztetés: térjünk meg, legyünk hűségesek ahhoz a drága örökséghez, melyért őseink szenvedéseket is vállaltak.

A papsághoz fordulva a főpásztor arra buzdított, hogy szentbeszédeikben ne az Ószövetség haragvó, bosszúálló Istenét állítsák a hívek elé, hanem a bűnbánókkal szemben hosszan tűrő és nagy irgalmú Istent mutassák meg; ezt azonban úgy tegyék, hogy a hívek soha ne feledkezzenek meg a bűn lelket romboló hatásáról és Isten igazságosságáról sem.

A szentmisét követően a papság és a bérmálkozásra készülők bejárták az érseki pincerendszert, mely húsvéthétfőn nyílik meg a nagyközönség előtt.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Vanyó Boglárka

* * *

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros, prímás Michael August Blume SVD érsekkel, apostoli nunciussal, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papságával és szerzetes papjaival együtt mutatta be a szentmisét, amelyen részt vettek a főegyházmegye diakónusai és számos hívő is.

Beszámolónkat és Erdő Péter homíliáját ITT olvashatják.

Fotó: Lambert Attila

* * *

Győri Egyházmegye

Veres András megyéspüspök a Győri Egyházmegye papságával és Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspökkel mutatta be az ünnepi szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A lelkipásztornak egész életében papi azonosságtudatát kell sugároznia: a liturgiában, a tanításban és a mindennapi életben egyaránt – mutatott rá szentbeszédében a főpásztor. – Ahhoz, hogy a pap alter Christusként, azaz Krisztus képmásaként élhessen a mindennapokban, ahhoz a legbensőségesebb kapcsolatban kell élnie magával Jézus Krisztussal. 

Az MKPK elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a papnak mindenekelőtt és mindenekfölött a kinyilatkoztatás hirdetése a legfőbb feladata. Ugyanis az Egyházat is fenyegeti a relativizmus veszélye, amelyre a múlt héten megjelent levelében utalt XVI. Benedek pápa is. Széles társadalmi körben dívik a „politikailag korrekt” beszéd, amely az Egyházban is megjelenik olyan formában, hogy vannak papok, akik a kinyilatkoztatás azon részeiről nem beszélnek, amelyeket az emberek nem szívesen hallgatnak. Ezek a papok inkább keresik a népszerűséget, mintsem hűségesek maradnának a kinyilatkoztatott igazsághoz.

Veres András arra biztatta a lelkipásztorokat, hogy a keresztség kiszolgáltatásának útjába semmilyen akadályt ne gördítsenek; a többi szentség kiszolgáltatásánál elengedhetetlen a körültekintés és az igényesség, de ott se állítsanak túlzó, idealista elvárásokat. „Nehogy Jézus farizeusokról mondott ítélete ránk is igaz legyen!”

A teljes beszámoló és a képgaléria az egyházmegye honlapján található.

Fotó: Ács Tamás

* * *

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Nagycsütörtökön Bábel Balázs érsek vezette a hagyományos olajszentelési szentmisét a kalocsai főszékesegyházban. Beszéde kezdetén lélekben a Duna eredetéhez vezette el a jelenlévőket, ahol nem szélesebb néhány méternél. Mire a kalocsai egyházmegye területére ér, félelmetes folyammá dagad. Ezzel a képpel tette érthetővé a „Minden forrásom belőled fakad” jelmondatot. Az utolsó vacsora terméből indult, s mekkora hatalmas áradat lett az Eucharisztia titkából! Megvalósul, hogy „napkelettől napnyugatig tiszta áldozatot mutatnak be”, hiszen szinte minden percben felhangzik az átváltoztatás szava valahol a világon. „Isten oltárához járulok, aki megörvendezteti ifjúságomat” – ezzel az ifjú lendülettel kell a papnak minden miséhez járulni. Papjait figyelmeztetve az érsek hangsúlyozta, hogy úgy kell bemutatni a szentmisét, mintha az lenne az első és utolsó misénk.

Fotó: Koprivanacz Kristóf

* * *

Kaposvári Egyházmegye

Varga László püspök az olajszentelési szentmisén mondott prédikációjában e szavakkal adott hálát az egyházmegyéjében szolgáló papokért: „Az Egyház kincsei vagytok! Ajándékok Istentől a világ számára! Köszönöm, hogy igent mondtatok a hivatásotokra és hogy minden nehézség ellenére hűségesek maradtatok ahhoz, aki kiválasztott és meghívott benneteket. Ti vagytok a mi gazdagságunk! Hálát adok a hitetekért, nemcsak a tanult hitért, melyben elsajátítottátok az Egyház tanítását, s hirdetitek az igazságot, hanem azért a hitért is, amely egész lényével meghajol a tanult igazság előtt. Hálát adok a szívbéli hitetekért, hogy nemcsak tudjátok az igazságot, s hirdetitek azt, hanem hajlandóak vagytok az életeteket is rátenni erre az igazságra. Köszönöm, hogy a hit tanúi, a hit emberei vagytok, s köszönöm a reményeteket.”

A főpásztor szentbeszéde második részében a 2018-ban meghirdetett egyházmegyei zsinatban való tevékeny részvételre buzdította a jelenlévőket.

Varga László homíliája és a szentmisén készült képek ITT találhatók.

Fotó: Kling Márk

* * *

Pannonhalmi Területi Főapátság

A pannonhalmi Szent Márton-bazilikában április 17-én, nagyszerdán este mutatták be a krizmaszentelési szentmisét, Hortobágyi Cirill főapát vezetésével. A liturgiára a Pannonhalmi Területi Főapátság tizenöt plébániájáról érkeztek hívek, és jelen voltak a „4plébánia” – Lázi, Ravazd, Veszprémvarsány, Bakonypéterd – bérmálkozásra készülő fiataljai is. Az olajokat Várszegi Asztrik püspök, emeritus főapát szentelte meg.

A mi pannonhalmi bazilikánk ötven évvel idősebb nővérének, a Notre Dame-nak az égése megviselt mindannyiunkat – fogalmazott szentbeszédében Várszegi Asztrik a nagyhétfő esti döbbenetes eseményekről szólva. – Az ereklyék, köztük Krisztus töviskoronájának részei azonban megmenekültek. Eltűnődtem, hogy mi lehet ennek a töviskoronának az üzenete Európa, a kultúrvilág számára. Úgy gondolom, hogy talán annak az erősebb tudatosítása, hogy Jézus Krisztus életét adta értünk, a szenvedést és halált is vállalta a világért, és hogy mi, akik benne hiszünk, ezt az istenemberi életet halálosan komolyan vegyük, halálos komolysággal vállaljuk vele a sorsközösséget.

A szent három nap nyitányaként ma Jézus helyi közössége ünnepel, az eucharisztia ünneplése közben azokat a szent olajokat szenteli meg, amelyek a krisztusi test felépítéséhez szükségesek. Ez az ünnep mindannyiunk számára, akik a krisztusi test, az Egyház tagjai vagyunk, évenként ismétlődő, újra szóló meghívás, keresztény hivatásunk megújításának és tudatosításának esélye – mutatott rá az emeritus főapát.

*

A szent olajokat Szabó Márton testvér készítette el olivaolajból és az egyes keneteknek megfelelő hagyományos illóolajokból a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövény Manufaktúrájában, az Officina Sancti Martiniben. A szent krizma összetevői a mirha és tömjén, valamint többek között a fahéj különféle fajtái és a libanoni területekre jellemző cédrusfa illóolaja. A keverék különleges eleme még a nárdus olaj, amely nagyon értékesnek, különlegesnek számított mind a korabeli időkben, mind napjainkban. Helyi vonatkozása miatt a levendula illóolaja is hozzájárul a főapátság krizmakeverékéhez. A betegek olajának főbb összetevői a szantálfa, az izsóp, a mirtusz, a balzsamos szuhar és a galbánum, míg a katekumenek olajához mirhát vagy tömjént is vegyített Márton testvér.

A képgaléria ITT tekinthető meg.

Fotó: Horváth Tamás

* * *

Pécsi Egyházmegye

Udvardy György püspök szentbeszédében arra hívta fel a papság figyelmét, hogy az egyszer kimondott ígéret érvényes, de szükséges azt napról napra megújítani, erősödni és növekedni benne. A Krisztussal való egység kapcsán a főpásztor kiemelte, hogy az ember nem pusztán önmagáról mond le, hanem az Isten Fiának, Krisztusnak a mindenről lemondó gesztusát akarja magára ölteni, amely „a szegénységben, az engedelmességben, az Isten akaratának a keresésében, a tisztaságban, a testvérek szolgálatában” valósul meg.

A megyéspüspök az ígéretek megújítása előtt megköszönte paptestvérei szolgálatát, és a papságért való imádságra buzdította a híveket.

A krizmaszentelési szentmiséről szóló teljes beszámolót ITT találják.

Fotó: Loósz Róbert

* * *

Székesfehérvári Egyházmegye

Spányi Antal püspök az egyházmegye papságát és a szerzetes papokat a székesfehérvári székesegyház renoválása miatt a Szent Imre-templomba hívta nagycsütörtökön – fogadalmuk megerősítésére. A papi hivatás lényegéről szóló elmélkedésében a főpásztor arra buzdította papjait, hogy Krisztus örvendező lelkű tanúi legyenek a világban; életük legyen a hívek számára eligazító, erőt adó, megszentelő példa.

A megyéspüspök paptestvérei mellett köszöntötte a jelen lévő szerzeteseket és szerzetesnővéreket, a diakónusokat, a kispapokat, a híveket és a ministránsokat, akik közül legtöbben Ráckevéről és környékéről érkeztek.

Hangsúlyozta Spányi Antal az igehirdetés szolgálatának, az Egyház igaz tanítása hirdetésének és képviseletének fontosságát is. „Felelősek vagyunk azért, hogy a hit hogyan jut el az emberekhez, hogy a hitről és az Egyházról milyen képet alkotnak az emberek... Ránk bízta az Úr a világ, benne a hívek megszentelését. Csak úgy lehetünk erre képesek, ha az imádság embereivé válunk.”

Az ünnepről készült beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Berta Gábor

* * *

Szombathelyi Egyházmegye

A papsághoz szólva Székely János megyéspüspök arra emlékeztetett, hogy akárcsak Izajás prófétát, a papot is megérintette Isten élete egy pontján; és nem keveset kért tőle, hanem azt, hogy mindent neki adjon.

Ha eltűnik a világunkból Isten, és nem lesz többé a történelmünket meghatározó ténnyé, akkor lassan eltűnik az emberi lét igazi oka, célja, távlata – hangsúlyozta a főpásztor. – Szent II. János Pál szerint: ha eltűnik Isten a világból, akkor hamar eltűnik az ember is. A pap az emberiség őre, az Isten zarándoka itt a Földön.

A szombathelyi krizmaszentelési ünnepről szóló beszámoló, videók és képek ITT találhatók.

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

* * *

Váci Egyházmegye

A váci székesegyházban Varga Lajos segédpüspökkel és az egyházmegye papjaival mutatta be az ünnepi szentmisét Beer Miklós megyéspüspök, aki szentbeszédében a papság felelősségéről, hitelességéről és a jézusi lelkület jellemzőiről elmélkedett, kiemelve a szegényekhez, elesettekhez, rászorulókhoz való odafordulást.

Mi nem erőltetünk semmit másokra, de jóságunkkal, szeretetünkkel, emberségünkkel meg kell hökkentenünk a körülöttünk lévőket – hívta fel a figyelmet a főpásztor. – El kell odáig juttatnunk őket, hogy megkérdezzék: kiért, miért vagyunk mi, keresztények jó emberek. Engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket, Krisztus önmagát adja nekünk, hogy mi is továbbadhassuk, hogy elhiggye a világ, Isten szeret minket.

A váci összefoglalót teljes terjedelmében ITT találják.

Fotó: Bölönyi Gabriella

* * *

Veszprémi Főegyházmegye

A főegyházmegye papsága és a hívek a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban gyűltek össze közös ünneplésre nagycsütörtökön délelőtt.

Márfi Gyula érsek szentbeszédében Isten jóságáról tett tanúságot. Elmondása szerint Isten jelenlétét gyermekkora óta a teremtett világban, annak szépségeiben is újra és újra felfedezi; már fiatalon felismerte Istenben a teremtett világ mögött, felett álló rendezőt, törvényhozót, művészt. A kétségekről szólva a főpásztor úgy fogalmazott: a sötét órák és a kétségek gondolkodásra késztetnek, és a hitünkben való előrehaladást segítik.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria