Örményországban tárgyalt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem delegációja

Hazai – 2017. március 14., kedd | 19:31

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Hacsatur Abovjánról elnevezett Örmény Állami Pedagógiai Egyetem egy éve írta alá Jerevánban azt a mérföldkőnek tekinthető együttműködési megállapodást, amely már 2016 októberére jelentős eredményekhez vezetett.

A PPKE korábban is szoros és kiemelkedően jó tudományos és képzési kapcsolatokat ápolt Örményországgal és az örmény kulturális intézményekkel. Ezeket a kapcsolatokat a PPKE az utóbbi években nemcsak egyedülálló módon fenn tudta tartani, hanem erősítette is 2016 tavaszán. Ruben K. Mirzakhanján és Szuromi Szabolcs rektorok közös szándékának köszönhetően lényegi lépés történt 2016. október 21-én, amikor Ruben K. Mirzakhanján és Fodor György dékán közösen avatta fel a PPKE piliscsabai kampuszán az újonnan felállított armenológiai tanszéket. A magyar katolikus egyetem delegációja a jereváni intézmény képviselőinek látogatását viszonozta a múlt héten, március 10-én. A gyorsan fejlődő kapcsolatokat jól mutatja mind a már most folyó jelentős mértékű hallgató- és oktatócsere, mind pedig a két intézmény – előkészítés alatt álló – közös képzési programja.

Az újabb látogatás alkalmával a PPKE delegációja felkereste a sziklába vájt, Világosító Szent Gergely (†325 körül) által alapított Geghard kolostort, amely jelenlegi formáját a 10–13. században nyerte el, különösen a Pros család adományainak köszönhetően.

Ezt követően Jerevánban Szuromi Szabolcs a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (BTK) díszdoktorává avatta Ruben K. Mirzakhanján rektort a művészettörténeti kutatások terén elért kimagasló tudományos eredményeiért, valamint a nemzetköziesítésben végzett kimagasló munkájáért. Az új díszdoktort Kovács Bálint, a PPKE BTK megbízott tanszékvezetője méltatta.

A jereváni Örmény Állami Pedagógiai Egyetem ez alkalommal adta át a PPKE BTK Armenológiai Tanszékének adományozott háromszáz kötetet, amelyből hatvan az Örmény Apostoli Egyház katholikoszának, II. Gareginnek az ajándéka.

A PPKE képviselői intenzív tárgyalásokat folytattak a már megindult együttműködés további lehetőségeiről és újabb területeiről, valamint a közös képzés gyakorlati megszervezéséről. A két intézmény vezetőit magánkihallgatáson fogadta Ecsmiadzinban II. Garegin örmény katholikosz. A szívélyes hangulatú és a protokolláris időkeretnél jóval hosszabb ideig tartó találkozón mind II. Garegin, mind Szuromi Szabolcs kifejezte örömét az egyre erősödő kapcsolatok miatt, valamint azért a jelentős szerepért, amelyet az együttműködés a két keresztény egyház közötti viszonyban betölt.

Forrás és fotó: PPKE Rektori Hivatal

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria