Örök nyugalomra helyezték Ifi Géza nyugalmazott plébánost

Hazai – 2018. július 16., hétfő | 12:30

Július 13-án a balatonberényi Keresztelő Szent János-templomban bemutatott szentmise után örök nyugalomra helyezték Ifi Géza nyugalmazott plébánost. A szertartást Varga László kaposvári megyéspüspök vezette.

A prédikációban Brieber László nyugalmazott balatonszentgyörgyi plébános szólt a jelenlévőkhöz. Felidézte, hogy Ifi Gézát 1994-ben szentelte a Kaposvári Egyházmegye papjává Balás Béla megyéspüspök. Tanulmányai során professzora volt Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa. Barátságot ápolt Reinhard Marx bíborossal, München és Freising érsekével. Szemináriumi évei alatt találkozott Mindszenty Józseffel, akinek szavait mindig örömmel idézte.

Pappá szentelése után nem sokkal az egyházmegyei karitász igazgatójává nevezték ki. Sokat segített az embereken, sokat tevékenykedett az akkoriban alapított Kaposvári Egyházmegye ügyeiben is.

A szentmise után a balatonberényi köztemetőben helyezték örök nyugalomra Ifi Géza nyugalmazott plébánost.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria