Összehozza az embereket – Elkezdődtek a missziós kereszt programjai a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Hazai – 2019. március 10., vasárnap | 22:36

Március 10-én, vasárnap reggel, elsőáldozók bemutatásának adott helyet a szegedi dóm. A gyerekek a missziós kereszt köré gyűlve imádkoztak. Ezt követően szentmisét mutatott be Kiss-Rigó László megyéspüspök.

A főpásztor szentbeszédében megfogalmazta, hogy a kereszt lényege az előkészület és a tudatosság erejében rejlik. Olyan szimbólum, ami összehozza az embereket, és az útját ölelő programokon keresztül együttműködést sarjaszthat.

Serfőző Levente püspöki helynök és koordinátor szerint a missziós kereszt útja a környék ünnepe. A kisebb régiók és helyi plébániák közös munkálkodásával, valamint a püspöki helynökök együttes szervezésével alakulnak a programok. A felkészülés keretében kezdték el megtartani a fiataloknak szóló, ún. Face to face imaesteket, havonta egyszer. Ezeken a hosszú távra tervezett, három programpontból álló alkalmakon – elmélkedés, fiatalok tanúságtétele és szentségimádás - általában száz-százötven fiatal vesz részt.

Tavaly szerveztek először eucharisztikus lelki napot Orosházán, több környező területet bevonva, ami mély és hosszan tartó élményt nyújtott a résztvevők számára. Ezzel párhuzamosan indították el az egyházmegyei zarándoklatot és találkozót Óföldeákon, egy árpádkori templomnál. Ezt a találkozót – komoly érdeklődéssel övezve – idén májusban ismét megrendezik, püspöki szabadtéri misével, helyi diákok fellépésével, Egyházhoz kötődő fiatalok folklór koncertjével színesítve a programot.

Az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Szeged történelmében nagy jelentőséggel bír olyan események által, mint Glattfelder Gyula püspök egyházmegyés összefogása, vagy egy akkori, szabadtéri Mária-oltár felszentelése. Ebben az időben több templomot is építettek, tárgyi emlékeikből szakmai csoport gyűjtőmunkájával vándorkiállítás készül. Az 1938-as kongresszus kapcsán egyházmegyei hittanversenyt is indítottak. Az akkori, „gyenge időszakban erős összefogás” példáján keresztül a vallási történelmi folyamatok ismeretét és az identitás megerősítését szeretnék elérni.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye magáénak érzi az eucharisztikus kongresszusra való felkészülést és a missziós kereszt fogadását – hangsúlyozta Serfőző Levente. – Az Eucharisztia az életünk, a közösségünk, a szentmise középpontja. Ennek ünneplésére készülünk.

Fotó: Ambrus Marcsi/NEK Titkárság

Forrás: NEK Titkárság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria