Összrégiós találkozót szervezett a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség

Hazai – 2018. április 13., péntek | 18:10

Április 6. és 8. között a váci Piarista Gimnáziumban tartotta a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség (VEIL) a szokásos tavaszi összrégiós találkozóját. A hivatás témában meghirdetett eseményen közel kétszázan vettek részt – tájékoztatott Petneházy András.

Az előadásokat a VEIL új ifjúsági lelkésze, Bezák Tamás, továbbá helyettesei, Fejérdy Áron és Maczák Tamás tartották. A találkozó témájáról, illetve az előadásokban elhangzottakról kiscsoportokban beszélgettek a fiatalok.

Az összejövetel április 6-án, pénteken este, a váci Hétkápolna-kegytemplomban kezdődött: a Varga Lajos segédpüspök által celebrált szentmisét követően a résztvevők átvonultak a piarista gimnáziumba, ahol a program további része zajlott.

A találkozót április 8-án, vasárnap délelőtt szentmise zárta, melyet Bezák Tamás mutatott be.

***

Az összrégiós találkozó célja, hogy a régiókban szolgáló önkéntes fiatalok (kisebb testvérek) megismerjék a régiós szintű nyári táborok témáját, amelyre a tábor és annak szervezése épül. Fontos cél továbbá, hogy a résztvevők lelkileg elmélyülhessenek a témában, töltekezhessenek az imák, kiscsoportos beszélgetések, játékok, találkozások által – ez a nyári táborokra való készület első lépése. Az összrégiós találkozóra minden alkalommal várják azokat a fiatalokat is – a Váci Egyházmegye területéről és azon túlról –, akik nem segítők a táborokban, csak lelki programot keresnek.

Fotó: Mente.hu/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria