Öt lovagrend tagjai találkoztak Pápán

Hazai – 2018. június 7., csütörtök | 9:00

A 2017-ben alakult, öt lovagrendet tömörítő Kavalier Penta Liga lovagjai idén is a pápai Esterházy-kastélyban gyűltek össze, hogy megbeszéljék tevékenységüket, terveiket. A május 26-i eseményen Mail József apát, plébános, érseki helynök és Szijártó László esperes, plébános mutatott be szentmisét.

A németországi székhelyű Teuton Lovagrendet, a német és magyar tagokkal működő Szent László Lovagrendet, az olaszországi Templomos Lovagrendet, az Ukrajnában tevékenykedő Szent Mihály Lovagrendet, valamint a német Griff Lovagrendet magában foglaló, 2017-ben alakult Kavalier Penta Liga éves lovagavatási szertartását és tanácskozását tartották május 26-án Pápán, az Esterházy-kastélyban.

Az összejövetel elején a lovagok ünnepélyesen bevonultak a kastélykápolnába, ahol hálaadó szentmisét mutatott be a Teuton Lovagrend nagypriorja és priorja, Mail József apát, plébános, érseki helynök és Szijártó László esperes, plébános.

Ezután halotti megemlékezés, illetve polgári díjak átadása következett. A lovagavatási szertartáson Klaus Blos, a Teuton Lovagrend nagymestere, a liga vezetője három lengyel férfit ütött lovaggá.

A közös ebéd után zártkörű nagygyűlést tartottak, melyen megtárgyalták az elmúlt év tevékenységét, az elkövetkezendő feladatokat és a további irányvonalat: kapcsolattartás céljából évente háromszor találkoznak, idén még két alkalommal, Németországban és Ausztriában gyűlnek majd össze. Az elmúlt évet értékesnek ítélték, a Teuton Lovagrend sok szállítmányt – például élelmiszercsomagokat, ágyakat – hozott hazánkba. Az adományok szétosztásában segítségükre vannak a Veszprémi Főegyházmegye karitászönkéntesei, valamint a Máltai Szeretetszolgálat tagjai.

A lovagokra – civil munkájukon túl – önként vállalt terhet ró a karitatív tevékenység a mindennapok során. A lovagrendbe egyéves próbaidőt követően s a szabályzati kritériumoknak való megfelelés feltételével kerülhetnek be az érdeklődők.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria