Papi rekollekciót tartottak Kalocsán a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében

Hazai – 2018. március 15., csütörtök | 14:32

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papsága rekollekción, azaz lelki továbbképzésen vett részt március 14-én, Kalocsán. A találkozó szentmisével kezdődött a Nagyboldogasszony-főszékesegyházban, melynek főcelebránsa Bábel Balázs érsek volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A papság koncelebrálásával bemutatott szentmise szónoka Dolhai Lajos teológiai tanár, az Egri Hittudományi Főiskola rektora, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt. Szentbeszédében kitért a pap kapcsolatrendszerének fontosságára. A relációkra, melyek a papot összekötik Istennel, a teremtett világgal és az emberiséggel.

Az Istennel való kapcsolat a szentmise bemutatásában válik teljessé. Mindebből táplálkozik a kapcsolat a püspökkel, aki a részegyház vezetője, s aki küldi a papot Isten népének szolgálatára, valamint a többi pappal, a presbitérium tagjaival való kapcsolat, akikkel közösségben éli meg a pap Isten országának építését a világban, a világért.

A szentmise után a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben folytatódott a továbbképzés programja. Az előadásokat ugyancsak Dolhai Lajos rektor tartotta.

Először – a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés egyházmegyei nyitányaként – a Római Misekönyvben található eucharisztikus imákat elemezte teológiai és lelkipásztori szempontból. Az előadás alkalmat adott arra, hogy a minden nap miséző papság külön is átelmélkedje az eucharisztikus imák mély tartalmát és dogmatikai, pasztorális összefüggéseit. Második előadásában Dolhai Lajos az eucharisztikus kongresszusokkal kapcsolatos szentszéki megnyilatkozásokat fejtette ki.

Ezen elméleti alapozással megkezdődött a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papságának komoly lelki, teológiai felkészülése a közelgő kongresszusra. Az előadások után a találkozó kötetlen formában folytatódott.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria