Pedagógusoknak tartottak adventváró lelkinapot Kalocsán

Hazai – 2018. december 3., hétfő | 13:05

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye köznevelési intézményeiben dolgozók, valamint az iskolalelkészek adventváró lelkinapját rendezték meg Kalocsán december 1-jén.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A nap szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt. A főpásztor homíliájában a tanítás kultúrtörténeti szerepét emelte ki az ókori görög világ nevelésről alkotott fogalmából, valamint a latin educatio szóból kiindulva.

A tanítás szolgálatában dolgozóknak minden lehetőséget fel kell használniuk, hogy a tanulók épülhessenek. A napi evangéliumból idézve Bábel Balázs azt hangsúlyozta, hogy az idő számunkra a legfontosabb kincsek egyike. Ezzel kapcsolatban a főpásztor egy káplán korából származó emléket osztott meg a résztvevőkkel. A nyár közeledtével a helyi iskola tanárai egyre többször vitték ki a gyerekeket a templom melletti nagy térre. Maguk a hűvösbe vonultak beszélgetni, s csak akkor léptek közbe, ha a tanulók komolyabb rendbontást követtek el. Időrablás ez. Milyen jó lehetőségük lett volna arra, hogy játékos formában, a megszokott iskolai körülményeken kívül értelmesen töltsék el az időt. Nem a szavak fognak hatni, hanem a példa. Mert a szavak elmúlnak, de a példák vonzanak. 

Bábel Balázs érsek a közelgő adventi időre is felhívta a figyelmet. Egy ilyen jelentős felkészülési időszak nem a nagy tettek ideje. Ennek az időszaknak a helyes jelszava a „jobban”. Ha imádkozom, tegyem mélyebben, ha jót teszek, akkor tegyem nagyobb szívvel, ha dolgozom, tegyem nagyobb pontossággal és odafigyeléssel. A főpásztor beszéde végén áldott adventi időszakot kívánt mindenkinek, Isten áldását kérve a jelenlévők életére.

A találkozó előadásokkal folytatódott, melyeket Hofher József jezsuita tartott a cigányság lelki neveléséről. Az előadó hosszú ideje foglalkozik cigánypasztorációval, ezért hasznos tanácsokkal látta el a felnövekvő nemzedékkel foglalkozó nevelőket. Az előadások szünetében az Astriceum Érseki Múzeum képviseletében Vörös Márta igazgató és Horváthné Csortán Krisztina múzeumpedagógus mutatta be az intézmény új programjait, a múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Az iskolák egy tanórás, de akár egész napos múzeumpedagógiai programot is igényelhetnek diákjaik számára. A nap közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria