Pünkösd ünnepe a püspöki székhelyeken – FRISSÍTVE

Hazai – 2017. június 8., csütörtök | 10:41

Húsvét után ötven nappal ünnepeljük a Szentlélek eljövetelét, az Egyház születését és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetét. A püspökök pünkösdkor szolgáltatják ki a bérmálás szentségét az arra felkészülteknek, akik az olajjal való felkenéssel a Szentlélek ajándékaiból részesülnek.

„A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket
a hitben teljes örömmel és békességgel,
hogy bővelkedjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.”
(Róm 15,13)

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Pünkösdvasárnap, június 4-én ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban. A szentmisén negyvenhat fiatalnak, illetve felnőttnek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Erdő Péter bíboros ünnepi homíliáját teljes terjedelmében itt olvashatják.

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Debrecenben, a főszékesegyházban tartott püspöki liturgia során negyvenkilenc elsőáldozó részesült – a keresztség és a bérmálás után – a harmadik szentségben június 4-én, pünkösdvasárnap. Homíliájában Kocsis Fülöp metropolita kiemelte: „A kereszteléskor az Atyával, bérmáláskor a Szentlélekkel egyesülhettek, az elsőáldozásban Jézus testét és vérét veszitek magatokhoz. Jézus a lelkünkkel is egyesülni akar. A mai szentség az Isten kitárt karja felétek; így hív mindenkit, hogy egyesüljünk Vele. A pünkösd ünnepe sem más, mint Isten kitárt karja, mert annyira szeret minket, hogy át akarja adni nekünk a Lelkét.”

A szertartás után a főpásztor szeretetvendégségre várta az elsőáldozókat és hozzátartozóikat, melynek során köszönetet mondtak Kapin István parókusnak és Zuró József atyának, akik felkészítették a gyermekeket az elsőáldozásra.

Hajdúböszörményben pünkösdvasárnap a Szent Liturgia után pünkösdi körmenetet tartottak az Istenszülő elszenderedéséről elnevezett templomban összegyűlt hívek. Ezt követően Bodogán László parókus miroválásra várta a testvéreket. (A miroválás olajjal történő megkenést jelent. A keleti egyházban nagy ünnepeken a pap szentelt olajjal megkeni a hívő homlokát, e köszöntéssel: „Krisztus közöttünk!” A hívő ezt feleli: „Van és lesz!” – a szerk.)

Pünkösdvasárnap tizenegy fiatal görögkatolikus lett elsőáldozó Rákosmentén.

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Június 3-án, délelőtt 10 órakor Bábel Balázs érsek tizenkét fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a kiskunhalasi alsóvárosi templomban, délután 5 órakor pedig Pálosszentkúton celebrált ünnepi, bérmálási szentmisét.

Június 4-én a kalocsai főszékesegyházban délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Bábel Balázs érsek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét.

A főpásztor az Asztrik-év pünkösdjének homíliájában arról beszélt, hogy Jézus Krisztus Egyházának fenntartását, örökös megújulását a Szentlélekre bízta. A nyilvánosság elé csak pünkösd vasárnapján lépett az Egyház. Jézus volt az első vigasztaló, s most elküldte a másik vigasztalót az Atyától.

Jézus Krisztus az üdvösségnek jó hírét és a megváltást hozta közénk, s nem akarta azt, hogy ez a mű félbemaradjon, elküldte a Szentlelket, aki megtartotta az Egyházat, és újra meg újra, ha szükség volt rá, megújította. A Szentlélek nélkül igazi ismeretünk Jézus Krisztusról nem volna, legfeljebb lexikális ismereteink lennének személyéről, mint az ókor nagyjairól, de elevenné csak a Szentlélek által lehet a történelemben.

Pécsi Egyházmegye

Június 4-én, pünkösdvasárnap ünnepi szentmise keretében szolgáltatta ki a bérmálás szentségét Udvardy György megyéspüspök a pécsi székesegyházban. A főpásztor imádkozott a bérmálkozókért, hogy a Szentlélek örömével árassza el őket; köszöntötte szüleiket és keresztszüleiket, akik vállalták a bérmálkozók felkészítését, és támogatták őket.

A Szentlélek kiáradásának történetéről és a Szentlélek ajándékairól szóló szentírási részek után Kajtár Edvárd, a székesegyház plébánosa felkérte a főpásztort, hogy bérmálja meg a felkészült fiatalokat. Mint emlékeztetett: az Egyház egyetlen teremből indult, az utolsó vacsora terméből, innen áradt a tanítványok tanúságtétele. Ez a plébánia is ilyen teremmé szeretne válni, ahogy az innen induló fiatalok hite és tanúságtétele gyarapítja az Egyházat.

Udvardy György püspök a tanítványok példáját állította a bérmálkozók elé: a tanítványok tanúi voltak Jézus tanításának, halálának és feltámadásának. Miután találkoztak a feltámadt Krisztussal, igazoltnak látták az ígéretet, amelyről Jézus beszélt nekik. A Fiú azért küldte el a Lelket, hogy megértsék tanítását, mert fel akarja tárni előttük az Atya minden titkát. Megkapták a Szentlélek ajándékait: a tudás lelkét, hogy megértsék a világot; az erősség lelkét, ami szabadságra vezet, hogy le tudják győzni félelmeiket. Az Atya lelke megerősít és bátorít, hogy Krisztus módján éljünk.

A bérmálás során a bérmálkozók is megkapják a Szentlélek ajándékait: mindazt, amivel boldogok lehetnek, de ehhez mindennap szükség van a saját döntéseikre is – hangsúlyozta a főpásztor, aki a szertartás során egyesével felkente a bérmálkozókat a megszentelt krizmával, és a hagyományos szavakkal szolgáltatta ki a szentséget: „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!”

Székesfehérvári Egyházmegye

Spányi Antal püspök június 3-án, szombaton tizennégy fiatalt bérmált a dunaújvárosi templomban. Pünkösdvasárnap délutánján Érd-Újvárosban szolgáltatta ki e szentséget.

A főpásztor június 4-én hatvanhárom fiatalt bérmált – köztük a Szent Imre Iskola diákjait – a székesegyházban.

Pünkösdhétfőn, június 5-én tizenkettedik alkalommal rendeztek egyházmegyei napot a székesfehérvári Bregyó közi Ifjúsági Szabadidő Központban.

Szombathelyi Egyházmegye

Június 4-én, pünkösdvasárnap tartották a szentségre felkészült hittanulók bérmálását a szombathelyi székesegyházban.

A Szentlélek tovább akar vezetni minket az örök élet felé vezető úton, amelyre a keresztségünkkel léptünk – fogalmazott szentbeszédében Császár István egyházmegyei kormányzó. Rámutatott arra, hogy napjainkban sok kihívás éri a fiatalokat; sok álvallásos, vallásellenes írást olvashatnak, amelyek elbizonytalaníthatják őket. Ezért van szükség a Szentlélekre, amely a jótanács ajándékával mindig segít, hogy a helyes úton járjunk. A jótanács ajándékán keresztül Isten világítja meg a szívünket, értelmünket, hogy melyik utat kell választanunk.

Váci Egyházmegye

Pünkösd vasárnapján Beer Miklós püspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be ünnepi szentmisét, melynek keretében tizenöt fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét, akik a váci alsóvárosi plébánián készültek fel a szentség felvételére, kereszténységük megvallására és a krisztusi valóság továbbélésére és hirdetésére.

Homíliájában a főpásztor rámutatott: minden élethelyzetben felismerhetjük a Szentlélek ajándékait, amikor életünk során egy kedves baráttal, családtaggal találkozhatunk, és vele élhetünk békében. Jézus Krisztus személyében felismerhetjük Isten megváltó szeretetét, aki vállalta velünk a sorsközösséget. A Szentlélek – a szülők által vállalt felelősség által – a keresztségben már megelőlegezte a hit ajándékát a bérmálkozók életében. Szülői és iskolai neveltetésüknek köszönhetően állhatnak most itt, és tehetnek felnőtt ember módjára hitvallást.

A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy bátran használja azokat élete során – mondta homíliájában Szent Pált idézve Beer Miklós megyéspüspök. – A gyertyát nem azért gyújtjuk meg, hogy elrejtsük, hanem hogy tartóra tegyük, és messzire világítson. A keresztény felnőtt ember sem hallgathat: szavával és életével közvetítenie kell a hitét, hirdetni a jézusi életet, a szeretetet és a békét, az egész világra szétsugározva azt. Minden kereszténynek éreznie kell, hogy küldetése van, és ez a küldetés az, hogy segítsünk embertársainknak úgy gondolkodni és élni, hogy egyben láthassuk a világegyetemet, az élővilágot, a történelmünket, a társadalom helyzetét és ebben az egészben a személyes lehetőségünket, felelősségünket, a saját küldetésünket, a krisztusi példa követésére.

Június 4-e ebben az évben nemcsak pünkösd vasárnapja, hanem a nemzeti összetartozás napja is – emlékeztetett a Váci Egyházmegye főpásztora. Szólt a Csíksomlyóra zarándokolókról, és arra hívott mindenkit: kérjük a Szentlelket, ajándékozzon meg minket a megbocsátás képességével, hogy meg tudjunk bocsájtani egymásnak baráti, családi, társadalmi kapcsolatainkban. Kérte a Szentlelket, hogy a most bérmálkozók is a béke követei lehessenek.

Mindnyájan egyet tudjunk érteni, bátorítsuk, segítsük egymást, lépjünk ki a „jogokat emlegetők” zsákutcájából, a szeretet nyelvén kapcsolódjunk egymáshoz – buzdított Beer Miklós. – Így lehetünk felszabadultak, és ezáltal segíthetünk másokon a leghatékonyabban. Így kezdhetjük el az új életünket, és pünkösd ünnepét ekkor élhetjük meg valóban hitelesen.

A püspök ezt követően hálát adott, és közös imát kezdeményezett a hit megéléséért, a megbocsátásért és a szeretetért.


Forrás: Esztergom–Budapesti Főegyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye;
Pécsi Egyházmegye; Székesfehérvári Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye; Váci Egyházmegye; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Antal Zsolt; Hajdúdorogi Főegyházmegye; Loósz Róbert; Ugrits János; Ugrits Tamás; Berta Gábor; Szombathelyi Egyházmegye; Váci Egyházmegye; Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria